Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Tatai Egyházmegye
Tatai egyházmegye gálát, tehát Isten hadakozik az ügy sikeréért, így nem is kell soha félteni Isten ügyét. Győz Jézus, a Feltámadott. Sok próbán mentem keresztül. Egyik operáció a másik után következett. Élet- halál között lebegett többször életem. Messze a fővárostól, éjszakának idején hirtelen szükségessé vált az operáció, mert gyomorperforációm lett. Se telefon, se közlekedési eszköz éjszaka nem volt, mégis Istennek különös kegyelme által néhány órán belül a Bethesda kórház műtőasztalán feküdtem, és Szentpéteri sebész főorvos foltozgatta bajba jutott testemet. Isten megőrzött, megtartott, és a betegségben lelkileg is egészen Istenre támaszkodóvá lettem Jézus kegyelme által. Jézusban mindent nekem adott, a szenvedéseket, a testi szenvedéseket is javamra fordította. A harc még nem fejeződött be, tart mindvégig. Aki mindvégig állhatatos marad,169 és szabályszerűen küzd, az koronáztatik meg.170 Sok sóra és világosságra van az egyházban szükség.171 A só és világosság szerepét sokan igyekeznek már vállalni Isten küldetése alapján. Óriási harc, sok meghurcoltatás és küzdelem előzte meg az eredményt. Mi az eredmény? Az, hogy van létjogosultsága a gyülekezetben az evangéliumnak. Az ősi, református kegyességnek kialakítása, az érte való munka és bizonyságtétel sok akadályba ütközött. Hát akadálya van annak, hogy a lelkész a hitvallások alapján dolgozzék? Sok! Mik? Sokaknak nem kell az Ige, a felfedezett Ige, a sötétségből előhozott, a hét pecsét alól felnyitott Ige.179 Amikor a lelkész a pünkösdi tűz alatt a lélekmentés munkájára elindul, sokan olyan újítást látnak benne, mintha nem is református munka volna, hanem valamilyen szekta malmára hajtaná a vizet. Az evangéliumi létjogosultság kivívása nem kevés energiával sikerül némely eklézsiában. Isten azt akarta, hogy mindenki eljusson az igazság ismeretére,173 éppen ezért az igazság hirdetéséről lemondani nem szabad, sőt az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem a feladatot, mondja Pál apostol.174 Ősi templomunkat igen tekintélyes költséggel renováltuk 1932-ben. Tornya közeleg az 500. év felé. Műemlék. Az egyházi épületeket részben újraépíttettük, részben alaposan renováltuk. Egy kis gyülekezeti szobácskát is építettünk, amelyik azonban csak kisebb egyesületi élet számára ad helyet. Templomtornyunkat nagyon megtépte a vihar, ennek a várszerű toronynak a renoválása újra esedékessé vált. 15 év ennyi harccal elég. A terheket felvettük, hordoztuk a keresztet. Jó volt, nagyon jó volt Jézussal együtt küzdeni és sok boldog örvendetes órát átélni Isten kegyelmének a megtapasztalása által. Jó volt látni, hogy Jézusban Isten sokakat 169 170 171 172 173 174 Mt 10,22; 24,13; Mk 13,13; 2Tim 2,5 Mt 5,13-14 Jel 5,1-5 lTim 2,4 ApCsel 20,24-951-