Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Tatai Egyházmegye
Tatai egyházmegye kiválasztott és kihívott a sötétségből,175 és hogy sok népe van Istennek176 a reformátusok között. Vágyakozom, szomjúhozom új munkamezők után. Talán most városra. Neszmély, 1943. Református lelkipásztor177 SZEND Sarudy György lelkész Sarudy György született Pápán, édesapja, néhai Sarudy György a pápai református főiskolának hosszú időn volt tanára,178 édesanyja, született Dobay Jolán nagysármási református lelkész leánya. Nagyapánk, Dobay Lajos szüágy- ballai, mezőmadarasi, majd nagysármási lelkész179 hamvai a pápai alsóvárosi temető kriptájában porlanak édesapám mellett. Visszatérve e kis megjegyzésemtől, mellyel körülbelül csak szolgálatot tettem, hogy egy volt erdélyi lelkészről és a pápai főiskola kiváló tanáráról megemlékeztem, folytatom életpályám rövid vázlatát. 1900. november 10-én születtem, elemi iskolámat a pápai tanítóképzőben Ligárth Mihály tanár úr vezetésével végeztem el. Majd az egy-nyolc gimnáziumot és érettségit a pápai református gimnáziumban szereztem meg. A teológiát szintén Pápán végeztem, és a Dunántúlon több gyülekezetben teljesítettem szolgálatot, míg a szendi gyülekezet 1928. december 22-én rendes lelkészévé választott meg. 1938. január 15-én nősültem, feleségem néhai Hamar György újszentesi református lelkipásztor180 leánya. Apósom, aki az ő puritán magyarságáért a romáíPt 2,9 176 ApCsel 18,10 177 A napi dátum és lelkész nevének helye kipontozva. 178 Sarudy György 1866-ban született Cselej községben (Zemplén vm.). Gimnáziumi tanulmányait Székesfehérváron végezte, majd a budapesti egyetem bölcsészkarán szerzett magyar-görög-latin szakos diplomát. Sopronban, majd Debrecenben helyettes tanárként, Rimaszombatban és Nagyszalontán rendes tanárként működött. 1896-1922 között tanított a pápai református gimnáziumban. 1922. január 1-vel vonult nyugalomba. 1934. július 16-án hunyt el Pápán. DPL 1934. 121-122. TUNGLI1997.100-101. 179 Dobay Lajos 1920-ig volt lelkész Nagysármáson, akkor lemondott hivataláról, nyugalmazott lelkészként kiköltözött a papiakból, hogy abban az egyház folytathassa a tanítást, mivel az iskolát a románok elvették. A tanítást segédlelkészi minőségben ő végezte 1928-ig, akkor költözött Pápára. 1930-ban hunyt el. DPL 1930. 236. 180 Hamar György 1871-ben született Bőnyben (Győr vm.). A gimnázium V. osztályát és a teológia első két évét Pápán végezte, 1893-tól a budapesti teológiai akadémián tanult. 1895-től segédlelkész volt Seregélyesen, 1896-tól helyettes lelkész Kémesen, 1897-től tanító-káplán Omoravicán, majd 1899-től tanító-káplán, később helyettes lelkész Kocséron. 1901-től szolgált Újszentesen (1910-ig Vadászerdő). DREL I. 1. a. 1894. ápr. közgy. 17. Egyetemes Névtár. 1911. II. 182. 1912. 209. 1913-15. 140. Pápai Református Kollégium értesítői. 1885/86. 75.1889/90. 53.1890/91. 86.1891/92. 24, 51, 87. 1892/93. 59, 127. Dunamelléki Református Egyházkerület jegyzőkönyvei. 1894. okt. közgy. 55. 1895. szept. közgy. 10,11,169.1896. okt. közgy. 10,11,12,100,210.1897. okt. közgy. 250,267.1898. okt. közgy.-952-