Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Tatai Egyházmegye
Tatai egyházmegye A teológus élet legnagyobb hiányát abban éreztem meg, hogy nem volt a teológusnak rendes otthona. Nem volt akkor sem, most sincsen egyetlen ember sem, aki szívügyének tartaná ezt a nagy fontosságú kérdést, és már megoldást nyerhetett volna. A teológus is, a gimnazista is nagy részben teljesen alkalmatlan lelki és testi fertőzött lakásokban tanult, élte le diákéveit. A teológus és kiváló diákinter- nátus eddig mindig csak álom maradt a pápai diák életében. Kétévi teológia után feltámadt már bennem egy kis egyházi lelkesedés, tenni vágyás az egyház megépítéséért, de azt nem tudtam még teológus koromban, hogy tulajdonképpen miért is él a lelkész. Azon kívül, hogy megkeresi a kenyeret egyházi funkciójával, azt hallottam, meg is jegyeztem, hogy a híveket kell pásztoraim. Most tudom, hogy alig van valaki, aki hisz. Nagyon kevesen hiszik egy gyülekezetben az írásokat. Aki hisz, azt a nemhívő reformátusok idegennek ítélik az egyház testéből. A Pro Christo evangéliumi diákgyűlésen Tahiban nyertem el azt a lelki látást, hogy megértettem, milyennek kell lenni a református keresztyénnek a hitvallások alapján. Erre a diákgyűlésre dr. Pongrácz József professzorom küldött el, aki pénzt is adott ehhez. Itt láttam meg, hogy a keresztyénség elvek és elméleteknél jóval több, belső átélése az igazságnak, hogy Isten engem szeret, és hogy Jézusban megváltott. Ezek a tahi Pro Christo gyűlések kitörölhetetlen nyomokat hagytak lelkemben. Szomjúság támadt bennem az élő Jézus után, ezt a szomjúságot nem is tudta senki és semmiféle földi erő eloltani. Jézus szerint élni és az Ige szerint lelkészkedni, gyülekezetét vezetni lett a vágyam. 1922-ben kápláni oklevelet szereztem, és egy-egy évig mint pápai segédlelkész és főiskolai szenior működtem. Előttem az a közvetlen cél lebegett, hogy sokat kellene a teológus ifjúsággal foglalkozni, meg kell szervezni a nagyszabású pápai református diákotthont néhány száz diák számára. Utána báseli diák lettem egy évig. A híres Riggenbach újtestamentumi előadásait és Duhm ótestamentumát hallgattam. De leginkább a gyakorlati gyülekezeti élet érdekelt. Szívesen bejártam a báseli református gyülekezeti központokat. A reformátorok otthonait Báselben, Genfben és Zürichben. A reutei lelkipásztor, dr. B. Gan- tenbeinlj9 apai szeretettel gondoskodott rólam. Kötöttem igen kedves svájci baráti kapcsolatokat, amelyek némely lelkész kollégámmal még most is fennállnak. A báseli szemeszter után a nyárban átmentem Németországba, és ott a Bodelschwing-féle intézetben, Béthelben töltöttem néhány hónapot, mint diakónus.158 * 160 Ez az intézmény előttem rendkívüli és hatalmas volt. Egészen evangéliumi levegőjével és egészen Istenre támaszkodó hitükkel nagyszerű evangéliumi 158 Gantenbein, Burckhardt (tl942): a svájci Reute község lelkipásztoraként az erdélyi református egyház nagy támogatója volt. 1930-ban személyesen látogatta meg az erdélyi gyülekezeteket és intézményeket. Hazatérte után gyűjtést szervezett, intézményeket, tanulókat, szülőket támogatott. Otthona mindig nyitva állt a távolból érkezett lelkészek előtt. 1942. március 7-én hunyt el 82 éves korában. DPL1942.71. Református Szemle 1942/8.116-121. 160 Útjáról és élményeiről cikksorozatban számolt be a Dunántúli Protestáns Lap hasábjain. DPL 1923.193-194,197-198,205-206.-947-
