Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Somogyi (Belső-Somogyi) Egyházmegye
Somogyi (Belső-somogyi) egyházmegye tői sugárzó óriási szeretete egyszerre megváltoztatta az akadémia levegőjét. Minden papnövendék szerette őt, és viszont: minden növendéket ő is atyailag szeretett. Sajnos, hogy csak egy évig volt közöttünk, tőlünk elment konventi első titkárnak. Amilyen rajongó szeretettel csüngtünk rajta, olyan mélységes fájdalommal megsiratta minden nemesen gondolkodó növendéke. Ezután minden törekvésem az volt, minél előbb lezárni indexemet, megszerezni az első lelkészképesítő oklevelet, és kimenni a gyülekezetekbe, hirdetni a Jézus Krisztus üdvözítő tudományát. Ez az idő <az> 1922. évben adódott meg az én számomra, miután 12053 korona konviktusi adósságomat az utolsó lévai legációm gyümölcséből lefizettem a köztartáson, mehettem első lelkészképesítő vizsgára. E képesítésnek elnyerése után Kadarkúton lettem először segédlelkész 1922. október-december 15-ig. Innét Ötvöskónyiba helyezett az akkori esperes,407 itt voltam 1922. december 16-1924. év január 30-ig. Ötvöskónyiból Alsókba rendeltettem 1924. január 31-től 1926. február 2-ig, majd 1926. február 3-tól 1927. március 2-ig Kisdobszán adminisztrátor-lelkészkedtem, innét Szennába kerültem segédlelkésznek, s itt 1927. március 3-tól 1929. január 30-ig <szolgáltam>. Innét egyhangú meghívással jelenlegi állomáshelyemre jöttem, és itt működöm azóta rendes lelkészi minőségben. Somogycsurgón 1932. május 18-án kötöttem házasságot, feleségül vettem Zábori Záborszky Idát, a volt porrogszentkirályi igazgatótanító408 leányát, ki, mivel szülei ágostai hitvallású evangélikus vallásúak voltak, házasságkötésünk előtt református vallásra tért át. Eddig öt gyermekünk van: Emília, Dániel Károly, Kornélia, Gabriella és Kocsárd Elemér. Az 1940. év július hó 4-én ismételten behívtak katonai szolgálattételre, és mivel 1938. évben átminősítettek emléklapos tábori lelkésznek, tábori lelkészi minőségben vonultam be, és Pécsett teljesítettem hadiszolgálatot egészen ez év augusztus 31-ig, legutoljára pedig folyó év március 15-én Sas-os behívóval409 a 10. honvéd helyőrségi hadikórházba Budapestre, de még aznap le is szereltek. Amióta itteni állomáshelyemen működésemet megkezdettem, minden esztendőben végeztettem renoválásokat hol egyik vagy másik egyházi épületen. Új sertésólat állítottunk be a lelkipásztor- és kántorlakáshoz, új orgonát és új kart a templom nyugati részében, most pedig emeletet szeretnénk felépíteni az iskolák és tanítói lakás fölé, mihez az egyház 12 ezer pengős hozzájárulással és az államtól körülbelül 20 ezer pengő hozzájárulás kívántatnék. Ha ez az épületünk az Úr segítségével és a mi elgondolásaink szerint megvalósulhatna, akkor úgy a tanítóink, mint iskolás gyermekeink, de a gyülekezeti termünk kérdése is véglegesen megoldódnék. 1901-1924 között Nagy Lajos lábodi lelkész volt a belső-somogyi egyházmegye esperese. ZOVÁNYI1977.65. 408 Záborszky Kálmán evangélikus tanító 1893-tól 1927-ig szolgált Porrogszentkirályon. KEVEHÁZI2011.403. 409 A SAS-behívó névre szóló katonai behívóparancs volt Magyarországon a II. világháború idején. Nevét a parancson feltüntetett nagybetűs „SAS” feliratról kapta, mely a „Sürgős, Azonnal Siess” vagy a „Sürgős, Azonnali, Soronkívüli” kifejezések rövidítése volt.-836-