Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Pápai Egyházmegye
Pápai egyházmegye lyokban mennyiségtant, a III. és VII-VIII. osztályokban fizikát, Sebestyén Dávid, aki a III. és VII-VIII. osztályokban mennyiségtant, a IV. osztályban mértant, Bencze Zsigmond,140 aki az alsós osztályokban mértant, és végül Gáty Zoltán,141 aki elejétől végig az éneket tanította, s aki a főiskolai kántusban is vezérlő mesterünk volt.142 A teológiát is Pápán végeztem, hol Németh István, dr. Horváth József, dr. Antal Géza, dr. Thury Etele és Csizmadia Lajos voltak a professzoraim 1903-1907 között. Kápláni vizsgát 1907. júniusban, papi vizsgát 1909 júniusában tettem. Szénior voltam 1907.1.14-től 1907. VI. 30-ig. Exmittált Kiss József pápai esperes 1907.1.14-én a pápai templomban. Széniorságom ideje alatt pápai segédlelkész is voltam Kiss József esperes mellett, s ugyanakkor segédkeztem a főiskolai könyvtárban áldott emlékű Borsos István könyvtáros mellett. Erre az időre esett a régi könyvállványoknak vas-állványokkal való kicserélése. Ezt ketten végeztük Borsos tanár úrral. Segédlelkész voltam Balatonfüreden Segesdy Miklós esperes143 mellett 1907. július 13-tól 1910. március 10-ig. Rendes lelkész voltam Balatonarácson 1910. március 10-től 1912. október 26- ig. Ez időre esett a parókia megépítése és az Egyház azóta jól jövedelmező alsó szőlőjének betelepítése. A polgári dalegyletet is ekkor szerveztük meg Tóth Sándor református tanítóval144 úgy, hogy miniszterileg jóváhagyott alapszabályaiban biztosítottuk a dalegylet református jellegét, amennyiben annak karmestere a mindenkori református tanító lehet. Móron - Mezőföldön - 1912. október 27-től 1929. március 16-ig szolgáltam rendes lelkészi minőségben. Ezen idő alatt, 1913. június 24-én nősültem meg, 140 Bencze Zsigmond rajztanár 1888 óta tanított a pápai kollégiumban, a rajzszertár őre is volt. Tanított rajzoló geometriát, ábrázoló mértant és szabadkézi rajzot is. 1897. októberben saját kérésére Hódmezővásárhelyre került a főgimnáziumba. Pápai Református Kollégium értesítői. 1896/97. 156. 1897/98. III. TUNGLI1997.144. 141 Gáty Zoltán ének- és zenetanár, karnagy 1856. március 5-én született Ajkán (Veszprém vm.). Diplomát 1884-ben szerzett a Zeneakadémián, Erkel Ferenc tanítványa volt. A pápai református egyházkerület tanítóképzőjébe 1890-ben választották meg rendes tanárnak, de abban az évben a tanítóképző megszűnt, így a főgimnázium zenetanára lett, ahol 1908-ig tanított. Akkor került a nőnevelő intézet tanítóképzőjébe. Volt karvezető, hegedűművészként gyakran hangversenyt is adott. 1926-ban nyugalomba vonult, 1928. július 17-én hunyt el. DPL 1928. 142-143. TUNGLI 1997. 42. VARGA 1998.182. 142 Tanárairól szeretetteljes, szubjektív képet rajzol kedves történeteket felidézve visszaemlékezéseiben Ólé Sándor: Pápai diákemlékek. Pápa, 2004. 143 Segesdy Miklós 1903-1918 között töltötte be a veszprémi egyházmegye esperesi tisztét. ZOVÁNYI1977.688. 144 Tóth Sándor 1884-ben született Ötvöskónyiban (Somogy vm.). Tanári oklevelet Csurgón szerzett. Lábodon szolgált helyettes tanítóként, majd 1905-től Balatonarácson tanított. Az I. világháborút végigharcolta a szerb, majd az orosz fronton. Községi képviselő, az Iskolán Kívüli Népművelés vezetője volt, a Hangya ügyvezető tisztét is betöltötte. A Dalegylet alapítójaként és szőlőbirtokosként is jelentős szerepet töltött be a falu életében. Még a II. világháború idején is ő tanította az arácsi gyermekeket. LICHTNECKERT 1999.616,618. SZIKLAI 2009.209-210.- 611 -