Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Őrségi Egyházmegye
Őrségi egyházmegye ben is a szóvivők a nemesek voltak. Ezért, ha az időjárás nem kedvező, a templomlátogatásra is nagy befolyással van. Ezért különösen a téli hónapokban - felváltva - vasárnap délutánonként Egyházashollóson, illetve Molnaszecsődön az iskolahelyiségben tartok isteni tiszteletet. Lelkészségem ideje alatt az első világháború alkalmából elvitt nagy harang újjal pótoltatott, a lelkészlakon nagyobb mérvű javítás eszközöltetett, a templom- torony új bádoggal fedetett be, s egy új istálló készült. A gyülekezetben alakult nőegylet, mely a lelkész neje vezetése mellett működik, az elvitt orgonasípok helyébe újat készíttetett, a szószéket, orgonát, a templompadokat átfestette, az úrasztalát, keresztelő medencét, a szószéket szép térítőkkel látta el, majd később a templom belsejét kifestette, a templomjárdára egy kókusz futószőnyeget vett, most legutóbb pedig nagypénteki használatra az egyházat egy fekete úrasztali terítővei ajándékozta meg. Egyházmegyénk rábamelléki körében hosszú ideig voltam körlelkész, majd tanácsbírói tisztet is töltöttem be, miről elbetegeskedésem miatt 1942-ben lemondtam. A polgári életben sok ideig voltam a helybeni tűzoltó egyletnek elnöke. A helybeni népművelési bizottságnak és a molnaszecsődi levente egyesületnek ma is elnöke vagyok. NAGYRÁKOS Fejes Gábor esperes, lelkész Önéletrajzot írni nem szeretek. Nem is könnyű dolog. Rendszerint két dolog csábítja az e műveletet végző embert. Vagy túlértékeli magát, vagy nem nyitja meg a lelkét, és nem mutatja meg életének legszebb részét. Nem szeretnék egyik szélsőségbe sem esni, különösen nem az elsőbe. A püspöki körlevél felhívására mégis megpróbálom megrajzolni életemet és lelkipásztori munkámat. Egyszerű földműves szüleimnek négy élő (halva is született két ikergyermek) gyermeke volt. Én voltam a harmadik szülött. Mihályházán (Veszprém vármegye) születtem 1885. évi május 30-án. Már hatéves koromban félárva voltam, mert 1891 őszén meghalt az apám. Gyenge egészségű, 28 éves özvegy anyám kis gazdasága vezetésével és négy apró gyermekével sok küzdelmen, megpróbáltatáson, mondhatnám, nyomorúságon ment keresztül. Apám korai halálával nagyobb adósság maradt rá. A törlesztésre csak igen nehezen, többször sehogy sem tudta előteremteni a szükséges összeget. Emlékszem rá, hogy ruházatban és élelemben is sokat nélkülöztünk. De soha nem csüggedt el. Szívós kitartással, élő hittel a legnagyobb akadályokon is keresztültörte magát. Fanatikus hitvallásos kálvinista asszony volt. Bámulatos volt Istenre néző, Istenre támaszkodó és magát akaratának mindenben alávető, abban alázatosan megnyugvó hite. Amint Isten akarja, az helyes, szokta mondani. Munkája, a háztartás gondja nagyon elfoglalta, a legszükségesebb ruhadarabja is alig volt meg neki, azért templomba csak ritkán mehetett. Ez fájt neki legjobban. Azonban nekünk, gyermekeknek minden alkalommal ott kellett lennünk. Ha nem tudtuk megmondani lelkészünk alapigéjét,-539-
