Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Mezőföldi Egyházmegye

Mezőföldi egyházmegye zett kicsiny udvari imaháza helyett templomot építeni. Mi testvéries érzéssel támogattuk őket, gyülekezetünk tagjai körében gyűjtést rendeltünk el, és magam is személyemben adakoztam részökre megfelelő összeget, amelynek átvétele alkalmával azzal dicsért meg lutheránus kollégánk, hogy annak felhasználásával egy kis „Géza tornyot” építenek. 1932. év tavaszán szentegyházunk, miként leen­dő renoválásának idején két magas rangú református katonatiszt magánbeszél­getésben elmondotta előttem, tiszti gyűlést tartottak közösen az ágostai hitvallás szerint reformált tiszttársaikkal, és elhatározták, hogy havonként 1-1 bizonyos összegű önkéntes adományokat nyújtanak az építéshez, és ilyen módon ők, re­formátus tisztek is hozzájárulnak a szentegyházunk renoválásához is. Buzgósá- gukat megköszöntem, és az addig nem hallott hírt bizalmasan a közölt tiszt urak nevének említése nélkül megemlítettem az ágostai vallású, de közös protestáns katonai lelkész úr előtt, óvatosan és tapintatosan. Nem tetszett neki, és szavaim felett igyekezett keresztülsiklani. De én újból meg újból sürgettem őt türelmesen: világosítsa meg előttem azt a nem világos ügyet. Hímelt-hámolt, nem akart nyíl­tan kirukkolni, s eközben már hónapok múltak el. Sejtelmem kezdett kialakulni, hogy a közös tiszti gyűlésen megszavazott adományok összegét, tehát a reformá­tus tisztekét is, a katonai főlelkész úr hónapról hónapra befizettette a lutheránus templom építési alapjára, a mi templomunk építésére meg egy fillért sem utalt át a tiszt uraktól. Elmondottam ezután két intelligens református presbiternek, hogy ez az eljárás nincs tisztázva előttem. Kijelentésemet ezek közölvén a főlel­kész úrral, erre ő kijelentette, hogy az ügyet bíróság elé viszi, beperel engem. Ekkor presbitériumunk elhatározta, hogy Modly J. katonai hadtestparancsnok urat290 kéri fel, vizsgáltassa meg az ügyet, és világosságot szíveskedjék nyújtani. A presbitérium dr. Szabó Elemér nyugalmazott orvos-tábornok291 urat és engem kért fel egyházunk kérésének előterjesztésére. A hadtestparancsnok úr azonnal felhívta jelenlétünkben a vezérkari főnököt, hogy vizsgálja meg az ügyet, és te­gyen neki arról jelentést. Ez ügyben sem nekem, sem a presbitériumnak nem volt több teendőnk. A katonai püspök úr, Soltész Elemér292 Öméltósága bölcsen elin­tézte a dolgot: református egyházunk részére a protestáns katonai egyház pénz­tárából átutaltatott 700 pengőt, a katonai főlelkész urat pedig áthelyezte Székes- fehérvártól távol, egy délvidéki állomáshelyre. Azóta nem volt városunkban ágos­tai hitvallás szerint evangelizált közös protestáns tábori lelkész. Az új katonapap egyetértő munkálkodásával csakhamar sikerült keresztül­vinnünk, hogy a repülőtelepen vitéz Kincses László műhelyfőnök úr, hitfelünk szakértő munkálkodásával egy díszes és tágas protestáns imaterem készült pap­29 Vitéz Módly Zoltán tábornok a magyar királyi székesfehérvári 1. honvéd vegyesdanár pa­rancsnoka volt. SZABÓ 1932a. 46. 291 Szabó Elemér a székesfehérvári Protestáns Kör elnöki tisztét töltötte be. SZABÓ 1932a. 52. 292 Soltész Elemér 1874-ben Ombodon (Szatmár vm.) született. Gimnáziumi és teológiai tanul­mányait Debrecenben végezte. Egy tanévet a párizsi protestáns teológiai fakultáson is hallgatott. 1899-1923 között nagybányai lelkészként szolgált. 1923-ban nevezték ki magyarországi protestáns tábori püspökké, 1944-ben altábornagyi rangba lépett, 1948 őszén nyugalomba vonult. 1957-ben hunyt el. ZOVÁNYI1977.548. BOROVI 1992.282-284.-488-

Next

/
Thumbnails
Contents