Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Mezőföldi Egyházmegye

Mezőföldi egyházmegye

Zámolyon 39 évig és 2 hónapig, 1940. december 31-ig viseltem a lelkipásztori hivatalt. Itteni szolgálatomnak három oldalát ismertetem: a lelkipásztorit, a társadalmit, családit.

Ideális eszmékkel és tervekkel, Isten és egyházam iránti tántoríthatatlan hűséggel, a legszebb reménységgel, buzgósággal és odaadó lélekkel néztem a ködös jövőbe, és indultam el a rögös pályámon. A gyülekezetem szám szerint akkor elég nagy és népes volt, cirka 1500 lélek. Kisgazdák, törpebirtokosok, kevés iparos, napszámosok, nincstelenek, zsellérek és cselédek. Akkor még buzgó templomba járó, hagyományszerűleg vallásosak, sok téren babonás hitűek, egyik-másik család túl szorgalmas, nagyon anyagias, a munkát túlságosan, de cél nélkül hajszoló. Korán házasodnak, itt-ott paráznaság van, az egyke már 25-30 év óta divatban. E néma bűn ellen sokat harcoltam, nemcsak az igehirdetésekkel, de a vallásos estélyeken és bizalmas, egyéni és családi beszélgetésekben is. Kinevettek, kicsúfoltak, semmibe sem vették. Nagyon fájt lelkemnek, hogy hiába az intés és jóakaratú tanács, most tapasztalom és látom, hogy derék jó családok miképpen pusztulnak el, és csak emlékük marad meg. A gánti svábok milyen rohamos és öntudatos erővel és céllal foglalják el, veszik birtokukba a kisebb-nagyobb földeket, szőlőket, házakat, ezzel milyen rohamosan fogy a reformátusok száma, és szaporodik a római katolikusoké, ma már alig van 1300 református, a katolikusok száma pedig 1901-től 1940-ig 600 lélektől 1000-re nőtt fel. Sokat küzdöttem a hagyományos butaság, maradiság és a nagy anyagiasság, a folyton növekvő hitetlenség és közönyösség ellen. A családok között nagymértékben uralkodik az irigység, a civódás, az egyenetlenség, a paráznaság, az iszákosság, a felsőbb hatóságok iránti semmibevevés, tiszteletlenség, a makacsság, a dölyfös rátartiság. Főleg a világháború, az utána jövő kommunizmus, az azt követő nagyfokú erkölcsi, anyagi, életnézeti leromlás süllyesztette alá a közfelfogást, rombolta és törte össze az istenfélelmet, a vallásosságot, az egyházias érzületet.

A világháborúban 60-nál több ifjú és javakorában levő férfiú, apa és kenyérkereső vesztette el életét, és utánuk sok árva és vesztes kesergett. Volt anya, aki hősi halált halt fia után öngyilkos lett, hát még a kommunizmus milyen romlást és zavarokat csinált, az egyházi javakat volt harangozok, nincstelen semmik foglalták el. A lelkészi fizetést majdnem egy évig nem kaptam meg, s amikor már megfizették, egyharmadára rongyolódott le az értéke. Hála Istennek, hogy akkor is volt néhány istenfélő, egyházias család és ember, a hittant a templomban tanítottam, az iskolából, a községi képviselőtestületből kizártak, nagyon sötét álom volt az a félév, amely akkor borult halálos dermedtséggel a lelkekre, és hála az irgalmas Istennek, hogy kimentett a halálos veszedelemből. A kommunizmus utáni lassú ébredés következett, a lelkek fertőzve voltak, a templomba látogatók megkevesbedtek, de lassan-lassan eltűnt a köd, és világosabb fény, egyháziasabb élet kezdődött és látszott. 1921-ben a templomot és az egyházi épületeket renoválták, alaposan betisztogatták. 1926-ban a háborúban elvitt nagyharang helyett

1912. 13, 44. 1913-15. 13, 60. PEIL 1870. 853. 1904. 590, 602. 1918. 354. SZÁSZ 1888. 38. VÁRADY 1994.247,409.-473-