Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Mezőföldi Egyházmegye
Mezőföldi egyházmegye rencsétlen bérletvállalkozása (120 holdat bérelt) miatt anyagilag teljesen tönkrement, anyagi támogatást többé nem remélhettem. Akkor elhelyezkedni érettségivel szinte lehetetlen volt. Jó érettségivel ösztöndíjat kaptam 1924 őszén a pécsi egyetem orvosi fakultásán, lakást és ellátást. Első félév után otthagytam az egyetemet, mert legelemibb szükségeim fedezéséhez sem tudtam pénzt teremteni. Hirdetés útján jegyzőgyakornok lettem Tiszasülyön. Szüleim nem tudtak belenyugodni helyzetembe, s néhány nap múltával az ő kérésükre teológus lettem 1925. február 20-án. Megint együtt János testvéremmel, ki az érettségi után egyenesen a teológiára ment. Nem akartam lelkipásztor lenni. Sohasem voltam szavaló, szereplő ember. Már e külső körülmény miatt is mélyen éreztem kicsiségemet, alkalmatlanságomat. Esztendőt nem veszítettem, mert Pécsen rendesen kollokváltam félévkor. Nyaranként dolgoztam. Minden munkában, ami otthon adódott. Alapvizsga után bőrgyári munkás voltam Simontornyán. Negyedéves koromban dispenzátor lévén magam mellé vettem József nevű öcsémet, ki szüleim anyagi tönkremenetelével az I. osztály után félben hagyta gimnáziumi tanulmányait, s magánúton tanítottam. 0 volt akkor a negyedik tanítványom. A háromért kapott pénzem kifizettem reá, a negyedikre. János akkor Párizsban volt, s öcsém költségeit én fizettem. Akkor két osztályt végzett magánúton. Kápláni és papi vizsgát rendes időben, 1928 és 1930 őszén tettem le jeles eredménnyel. Kápláni vizsga után egy évet Párizsban töltöttem, amikor öcsémről János testvérem gondoskodott, már mint nyilvános tanulóról. Kápláni vizsga előtti nyáron sárszentmihályi segédlelkész voltam. Párizsból hazaérkezve 1929. július 1-től Sárkeresztesen lettem segédlelkész. Ez év szeptember-októberben, lelkészválasztás alkalmára Csákberényben voltam helyettes lelkész, november 1-től pedig 1932. február 1-ig Kaposváron hitoktató segédlelkész. 1932. március 20-án iktattak be a felső-baranyai egyházmegyéhez tartozó becefa-zsibóti gyülekezetbe. Állomásom e hó 15-én foglaltam el, és másnap megnősültem. Feleségem Szabó Eszter hajadon lett, kit Pápán évekkel előbb eljegyeztem. Esküvőnk Tamásin (Tolna megye), s az egyházi Felsőiregen volt, ugyanis menyasszonyom teljesen árva lévén éveken keresztül hol egyik, hol másik testvérénél tartózkodott. Vas megyében, Rábabogyoszlón született, s kicsi korától fogva Pápán nőtt fel, népes családban. Elemit, polgárit s betegségéig kettő tanítónőképzőt a pápai református nőnevelő intézetben végezte. Esküvőnk előtti hónapokban tért át hozzánk evangélikus vallásáról. Három gyermekünk született. 1. Ber<ta>lan-Lajos 1933. február 17. 2. Lajos-András 1934. február 12-én. 3. Zsuzsanna-Eszter 1937. március 14-én. Első gyermekünk 1934 szeptemberében elhunyt. Közel hétévi baranyai szolgálat után választattam meg jelen szolgálati helyemre, Sárkeresztesre, ahova 1938. szeptember 4-én iktattak be. Tekintettel arra, hogy már teológus koromban és segédlelkész koromban vállaltam a taníttatás gondját (József öcsém tanítói oklevelet szerzett, ma székesfehérvári tanító. János testvéremmel együtt fedeztük költségeit.), a lehető legnehezebb anyagi körülmények között kezdtem az életet, s kezdtem volna még akkor is, ha a dekonjunkturális esztendők nem akkor köszöntöttek volna be. Családomról még annyit, hogy magunk négyen, feleségemék hatan vannak testvérek. Legidősebb bátyám, Péter MÁV-430-
