Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Komáromi Egyházmegye
Komáromi egyházmegye 1935. november 15-én elkértem magam Pozsonyból, megnősültem, feleségül vettem Szekeres Erzsébet csilizpatasi református tanítónőt,200 s Ung vármegyében, Nagydobronyban hitoktató segédlelkész voltam 1936. március 1-ig. Ekkor foglaltam el a gáti református lelkészi állást, ahova egyhangú választással (pályázat) választottak meg. Itt született kis lányom: Eva-Erzsébet 1937. augusztus 8-án. Gátról 1938. február 15-én Jókára költöztem, ahol 1940. december 15-ig működtem mint lelkipásztor. Jókáról 1940 nyarán hívott el lelkipásztorának a 2600 lelket számláló negyedi gyülekezet. Állásomat 1940. december 15-én foglaltam el. Azóta itt működöm. Az 1938-ban történt felszabadulás után a magyar királyi Belügyminisztérium Nyitra-Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye törvényhatósági bizottsága tagjává nevezett ki, hogy ezzel is értékelje azt a hazafias magatartást és munkát, amit pozsonyi tartózkodásom alatt a magyarság érdekében kifejtettem. 1942 nyarán a komáromi református egyházmegye közönsége a komáromi református egyházmegye tanácsbírájává választott. Még 1941-ben 1941. január 1-i ranggal a Kormányzó Úr tartalékos tábori lelkésszé nevezett ki. Fenti tisztségeken kívül a Vág-menti lelkészi körnek elnöke vagyok. Kis Károly segédlelkész Születtem Budapesten 1913. február 22-én. Szüleim neve: Kiss János és Paksay Mária. Testvérem egy van: Aranka. Elemi iskoláimat Budapesten, a középiskola I-VIII. osztályát ugyancsak itt, az V. kerületbeli Állami Bolyai Reáliskolában <az> 1923-1930. években végeztem. Teológiai tanulmányaimat a losonci református teológiai szemináriumban kezdtem, és IV. évre átmentem a budapesti teológiai akadémiára. Kápláni vizsgát Losoncon 1939. január 24-én, papi vizsgát pedig 1940. szeptember havában a pápai teológiai akadémián tettem. Segédlelkészi szolgálatot végeztem a következő helyeken és időben: 1939. évi február 1-től 1939. november 15-ig Tabon, 1939. november 15-től 1940. május 25-ig Polgárdin, 1940. május 28-tól 1940. december 1-ig Győrszeme- rén mint helyettes lelkész, 1940. december 5-től 1941. augusztus 31-ig Polgárdin, 1941. szeptember 15-től 1942. augusztus 31-ig Zalaegerszegen, 1942. szeptember 2-től 1943. március 31-ig Kaposvárott, 1943. április 1-től Negyeden, jelenlegi szolgálati helyemen. 200 Szekeres Erzsébet 1929-től tanított Csilizpatason, az egyházmegyei közgyűlés előtt a törvényes esküt mint újonnan választott tanítónő 1930-ban tette le. DREL II. 259. a. 1930. 5, 45. SZERÉNYI1933. 259. DPL1929.209.1930.167.-309-