Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Komáromi Egyházmegye
Komáromi egyházmegye 1939. december 16-án a debreceni egyetemen „summa cum laude” fokozattal a gyakorlati teológiai szakcsoportból a teológiai tudományok doktorává avattattam. A megkezdett tudományos munkát azóta is folytatom. Eddig megjelent tanulmányaim: A római katholikus confessio generálistól a Melotai-agenda gyónóimájáig. Debrecen, 1941. A dunántúli és felsődunamelléki protestáns szuper- intendenciák liturgiái berendezkedésének forráselemei a XVI. században. Teológiai Szemle 1941. évi 4. száma. A tiszántúli reformáció közgyónata. Csikesz Sán- dor-emlékkönyvek 1942. évi IV. kötete. Jelenleg „Károlyi Gáspár történelmi világképe” című dolgozatom van sajtó alatt. 1942. november 24-én pályázat útján a nagymegyeri egyházközség lelkipásztorává választattam. Beiktatásom 1943. január 24-én történt. Örömmel tölt el, hogy szülőföldemen, a Csallóköz legnépesebb és legtekintélyesebb gyülekezetében lehetek lelkipásztor derék, nemes emberek között, kik sokat várnak tőlem. Isten segítségével minden erőmet gyülekezetem javára fogom fordítani, s feltett szándékom, hogy a tudományos munkát is folytatom. 1931. március 29-én nősültem. Feleségem Vörös Irén okleveles tanítónő, néhai Vörös Géza vármegyei irodaigazgató és Béllyei Ilona veszprémi lakosok leánya. Házasságunkból egy leánygyermek született: Éva-Judit 1937. október 30-án. 198 Gloria Deo, venia reo. Nagymegyer, 1943. június 30. Néhai Fekets Sándor lelkész Fekets Sándor nagymegyeri nyugalmazott lelkész és nagymegyeri lakos született Kismányán, Nyitra vármegyében, 1869. március 18-án nemes Fekets Kálmán és Gergely Juliánná gazdálkodó szülőktől. Elemi iskoláit Kismányán, a gimnáziumot és lelkészi tanulmányait Pápán végezte el. Első lelkészképesítő vizsgát 1893. szeptember havában Pápán, az egyházkerületi lelkészképesítő bizottság előtt tett. Segédlelkészi szolgálatát 1893. november 1-én Nagymegyeren kezdte meg, innét 1896 tavaszán Negyedre helyeztetett helyettes lelkésznek, s itt szolgált 1897 tavaszáig. Negyedről ismét Nagymegyerre helyeztetett át segédlelkésznek, s itt működött május 15-ig, amidőn Tanyra rendeltetett helyettes lelkészül, mely szolgálata 1897. július 15-ig tartott. Tanyi működése alatt hívta meg a jókai gyülekezet rendes lelkészül, hol állását 1897. július hó 25-én foglalta el. Itt működött 1899. március 19-ig. Jókáról a Nagymegyeren megüresedett lelkészi állásra pályázott, amidőn 1898. január 11-én nagymegyeri rendes lelkészül egyhangúlag megválasztatott. Nagymegyeri állását 1899. március hó 19-én foglalta el, s itt működött 1942. június hó 1-ig, vagyis 43 évig, amidőn nyugdíjba vonult. A gazdálkodó szülőktől származó Csiba Erzsébettel annak 1935. október 24-én bekövetkezett elhunytéig, 27 évig élt házasságban. Frigyükből gyermekek nem származtak. 198 198 Gloria Deo, venia reo! (latin): Istennek dicsőség, a bűnösnek kegyelem!-307-