Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Komáromi Egyházmegye
Komáromi egyházmegye nyilatkozó magyar úri szelleme. Enying két szempontból jelentett számomra sokat. Egyfelől egy magas igényű, jól kézben tartott gyülekezetben ismertem meg az egyházi életet és a lelkipásztori munkát. Másfelől találtam a parókián egy három lelkészi generáció192 által összegyűjtött lelkészi könyvtárt, melynek anyagában a prédikáció- és építőirodalmon kívül folyóiratokban, újságokban és könyvanyagban képviselve volt az akkori időkig a magyar protestáns egyháztörténelemnek úgyszólván teljes irodalma. E szerencsés alkalom az egész magyar protestáns egyháztörténeti irodalom gyökeres áttanulmányozására indított, minek folyományaképpen megkezdtem az általam átvett terjedelmes anyag repertóriumának elkészítését. Miután a papi vizsgát 1928 szeptemberében jeles eredménnyel letettem, 1928. december 5-én Vörösberénybe (<a> veszprémi egyházmegyébe), majd 1929. szeptember 1-én a mezőföldi egyházmegyébe kebelezett Csákberénybe rendeltettem helyettes lelkésznek. Utóbbi helyen a lelkipász- * II. * * 14 május 13-án agyvérzést kapott, ami miatt 1928-ban nyugdíjazták, 1929. februárban nyugalmazott lelkészként keresztelt utoljára. Felesége Medgyasszay Izabella volt, akivel 1902. július 9-én kötött házasságot. 1931. december 19-én hunyt el. DREKK O. 394t. 248. TtREL I. 8. d. 7. Enying. 3,18. d. 10. Polgárdi. 3. DPL1932.14-15. 192 Szűcs Zoltán apja, Szűcs János, illetve nagyapja, Báli Mihály is lelkész volt. Szűcs János 1817- ben született Csajágon (Veszprém vm.), apja Szűcs István, anyja Fa Erzsébet, felesége Báli Antónia, Báli Mihály lelkész leánya volt. Tanulmányait Csajágon, majd Pápán folytatta. 1839-1842 között főiskolai praeceptor volt (a III. nyelvészeti osztályt oktatta). Kálozon, Szilasbalháson, Székesfehérváron segédlelkészkedett. 1848-tól Csajágon, 1855-től Enyingen szolgált rendes lelkészként 1899-ig. 1882-től a mezőföldi egyházmegye esperesi tisztét is betöltötte. 1899. december 10-én 83 éves korában hunyt el. DREL 1.1. a. 6. 252. DREL I. 1. a. 7. 439. DREL II. 35. a. 3. 94. DREL II. 70. a. 1841.16. DRELII. 104. a. 1834. 7.1843.1.1844. 4.1846. 4,16. DREL II. 104. b. 1845. 25-26.1846.14.1847. 20. 1848. 9. DREKK O. 394t. 99. TtREL I. 8. d. 6. Csajág. 3,10. d. 7. Enying. 2-3, 9,16-17,18. Igar. 75. d. 8. Lajoskomárom. 3,17, 24. Mezőkomárom. II. 19. Mezőszilas. 1. d. 9. Ősi. 13. d. 10. Polgárdi. 5. Sáregres. II. 57. d. 11. Szabadhídvég. 6. Székesfehérvár. 1.1. III. 27. Veszprém. 11, 83, 85. ZOVÁNYI1977. 402. VARADY 2000.148,186. DPL 1900. 58. Báli Mihály 1791-ben született Igaron (Fejér vm.). Felesége Váradi Eszter, majd Szabó Katalin, Szabó Zsigmond lelkész leánya volt. Tanulmányait Csajágon és Pápán folytatta, a III. nyelvészeti iskola oktatója, 1816-1819 között Szilasbalháson rektor, majd Fülén segédlelkész volt. 1824-től Csőszön, 1828-tól Kálozon, 1843-tól Polgárdin végzett rendes lelkészi szolgálatot. 1839-1961 között a mezőföldi egyházmegye esperesi tisztét is betöltötte. 1845- től 1858-ig a dunántúli egyházkerület főjegyzője volt. 1876-ban hunyt el Polgárdin. DREL I. a. 4. 308, 476, 561. DREL 1.1. a. 6. 63,86,120,162, 205, 215, 253, 255,271,290. DREL 1.1. a. 7.1,12,13, 64,102, 107,132,139,145,180, 227, 243, 244, 295, 306, 327, 328, 331, 346, 347, 349, 371, 376, 379, 380, 381, 384,396,397,410,411,449,450,480,481,488,489,520,530,531,543, 583,596. DREL 1.1. u. Alsóörs. 14. Fokszabadi. II. 9. Polgárdi. 6. DREL II. 104. a. 1817.10.1822.10.1824. 3, 8.1828. 2, 3.1829. 4,10. 1831.11,12.1832.1,6.1833.5. 1834.4,5.1836.1,4,7.1837.1,4,7.1838.1,2,10,17,24.1839.1,3,12,13, 14.1840.1,15.1841.1, 7.1842.1, 3, 8.1843.1, 5.1844.1,6.1845.1.1846.1, 3,15,16.1848.1. DREL II. 104. b. 1830. 2.1831.12.1832.2.1833/34. 2.1834. 2.1835.2.1836.1.1837. 2.1838. 3.1839.1.1840.11. 1841.12.1842.11.1843.12.1844.11.1845. 33.1846.18.1847.11.1848.15. DREL II. 138. a. 5. 48, 425, 508. DREL II. 138. a. 6. 87. DREL II. 197. a. 2.300. DREL II. 217. a. 4. 349. DREL II. 217. a. 5.302,324, 334, 351. DREL II. 217. a. 6. 15. DREKK O. 394L 30. TtREL I. 8. d. 6. Alsóörs. 8. Balatonkenese. 7. Balatonkövesd-Csopak. 34. Bodajk. 14, 17. Csősz. 1, 3, 5. Dég. 4, 5. d. 7. Enying. 16. Falu- Szabadbattyán. 7. Füle. 2-3. Igar. 7. Inota. 16. d. 8. Kálóz. 4,10-11,12,13. Lepsény. 17. Mezőkomárom. II. 29. Mezőszentgyörgy. 15. Mezőszilas. 7. d. 9. Ősi. 8. d. 10. Polgárdi. 2,5,13. Simontornya. II. 21,106. d. 11. Soponya. 9, 94. Szabadhídvég. 5, 6. Székesfehérvár. II. 3. Tác. 11. Veszprém. 11. TÓTH 1820. 31. TÓTH 1833.28. SZIKSZAI1862.143-144. KATHONA1937.40. VÁRADY 2000.146,158,170,185.-305-