Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Komáromi Egyházmegye
Komáromi egyházmegye gárdon, Pozsony megyében 1881. augusztus 18-án. Két gyermekem van: Kálmán és Aranka. Az utóbbi perbetei tanítónő,170 az előbbi beteg, mert a cseh megszállás alatt mostoha viszonyaim miatt nem tanulhatott. Hat gimnáziumi s alsófokú gazdasági iskolai végzettsége van. NAGYKESZI Tóth Kálmán lelkész Itt szolgál 1908. március 16-tól, felesége: Gáspár Amália. Önéletrajz: Születtem Komáromban 1897. január 12-én, Tóth Albert és Dózsa Lídia földműves szülőktől. Iskoláimat Komáromban kezdtem, Pápán folytattam és végeztem. Érettségi vizsgát Pápán tettem 1899. június hóban. A lelkészképesítő vizsgákat is itt tettem: 1903 szeptemberében, illetve 1904 szeptemberében. Az 1903. év március hó 12-én - mint IV. éves teológust - egyházhatóságom Komáromba rendelt segédlelkésznek, ilyen minőségben működtem itt öt évig, 1908. évi március 15-ig. Az 1908. <év> március 16-án foglaltam el itt, Nagykeszin a rendes lelkészi állást, s viselem mind a mai napig megszakítás nélkül. Fontosabb építkezések: Az 1911. évben a lelkészlak az eddigi nádtető helyett cserépzsindellyel fede- tett. Az 1914. évben új Urasztalt állítottunk templomunkba az eddigi fából készült helyett fehér ruskicai márványból. Az 1920. évben helyeztünk tornyunkba az eddigi egy harang mellé egy másik, kisebb méretű harangot Fejérváry Géza, helybeli ágostai hitvallású evangélikus földbirtokos171 kegyes adományozásából. A kántoriakon is több ízben történt kisebb-nagyobb átalakítás, itt is nádtető cseréltetett fel előbb 1921. évben fazsindellyel, majd 1941. évben eternit palával. A temető 1935. évben körülvétetett szilárd, vasbeton szobrok közé kihúzott drótháló fonat kerítéssel. Belső építés: Megkezdtem működésem elején a belmissziói munkát is. Eleinte vallásos esték bevezetésével, majd utóbb vasárnapi iskola és leánykor alakításával. E két utóbbi keret-munkát feleségem végezte - segédkezésem mellett. Több éven át TtREL I. 8. d. 6. Bátorkeszi. I. 14. Csilizpatas. 1. Csilizradvány. 12. d. 8. Kisújfalu. II. 10. Madar. I. 3. Magyarsók-Szelőee. 8. d. 11. Vágfarkasd. II. 5. Zsigárd. 1,9. 170 Sohár Aranka 1933-ban Runyán, majd 1934-től Perbetén tanított. DRELII. 259. a. 1934.16. A Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház Névtára. 1937. 43. Egyetemes Névtár. 1941.106. SZERÉ NYI1933.276. 171 Komlóskeresztesi Fejérváry Géza Nagykeszi község földbirtokosa, kamarás, 1919 nyarán a Komárom megyei kinevezett törvényhatósági bizottság tagja, nyugalmazott honvédhuszár alezredes volt. 1921. október 23-án hunyt el 64 éves korában. BOROVSZKY1907.565.-298-