Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Komáromi Egyházmegye

Komáromi egyházmegye

szentkirályra helyezett át Németh István püspök úr helyettesi minőségben, s ugyanakkor Kiss János ottani helyettest41 helyembe rendelte. Mivel Kiss János egyhangú megválasztása sikerült, november 15-én újra visszakerültem Csalló- közaranyosra. Itt ért az 1918-as összeomlás, majd a cseh megszállás minden izgalmával. Állami segélyeinket elvesztettük, principálisom lelkészi földjei potom bér-jövedelmet hoztak, a drágaság elképesztő. Üres konyha, jövedelem nélkül. A szegény, 86 éves öregember elvesztette hitét, 3 alkalommal mentettem meg, amikor el akarta dobni magától az életet. Bár a stólán kívül semmi jövedelmem nem volt, s húst is csak akkor ettünk, ha szüleimtől hoztam hazulról, mégsem volt szívem otthagyni principálisomat. 1920. november 28-án egészen ismeretlenül megválasztották Bátorkeszire, helyemet azonban csak 1921. november

9-én foglalhattam el, és egynegyed év után elhagytam Aranyost, érzékeny búcsút véve jó öreg principálisomtól. Bátorkeszin 7 évig szolgáltam hűséges templomszerető nép között. Örömmel telt meg a lelkem a telt templom láttán, nem éreztem esti fáradtságot, mikor egy-egy nagy ünnepen 300-400 hívőnek osztva Úrvacsorát, délután 2 órakor jöttünk ki a templomból.

1923. V. 8-án kötöttem össze további életsorsomat Rátz Gizellával, Rátz Gáspár földbirtokos és Kossá Gizella leányával a kamocsai templomban. Házasságunkból négy leánygyermek született: Éva 1924. IV. 4-én, Ágnes 1926. V. 11-én, Amália-Klára 1928. XII. 2-án, és Gizella-Lujza 1934. IV. 23-án. 1926. február 1- én édesapám nyugdíjba ment, Bátorkeszin vett házat, és ide költözött. 1928.1. 9- én nagy csapás ért bennünket, meghalt Ágicánk kétheti súlyos szenvedés után, tüdő- és mellhártyagyulladásban.

Ebben a szomorú állapotban ért az a sorsdöntő esemény, hogy szótöbbséggel megválasztottak Csallóközaranyosra. Helyemet a lakás-kérdés miatt 1928. IX. 9- én foglaltam el. Nehéz volt eddigi gyülekezetemből, odaköltözött szüleimtől és kis leányom sírjától megválnom, de úgy éreztem, hogy Isten békességet akar küldeni általam a hároméves választási harcokban feldúlt gyülekezet életébe. S ezen túl is hű gondviselőre van szüksége az utód terhére kényszernyugdíj azott 95 éves agg lelkésznek, egykori kedves principálisomnak. Isten mindkettőben megsegített. A gyülekezeti békesség helyre állt, s hű gondviselője lehettem teljesen tehetetlenné vált „jó öregem”-nek 1930.1.21-én bekövetkezett haláláig.

A gyülekezet lelki képe, mint áltálában az Alsó-Csallóköz néhány gyülekezetéé, elég sötét és vigasztalan. A gyülekezeti tagok nem hívők is egyúttal, már hosszú évtizedekkel ezelőtt leszoktak a templomozásról, a lelki megmozdulások iránt teljes közönyösséget tanúsítanak, egy darabig újság, de csakhamar ráunnak minden lelki eledelre. A viszonyok is nagyon kedvezőtlenek. 1912-ben az egyház átadta iskoláját az államnak, majd a cseh megszállás 20 éve alatt szisztematikusan táplált kommunista eszmék, a háborúk erkölcsi romboló hatása mind csak hátráltatják egy egészségesebb kifejlődését. A gyermekek hitoktatása, vallásos nevelése, az ifjúság megtartása előttem a legfontosabb terület, ahol munkálkodnom kell és lehet, bár itt is szinte leküzdhetetlen akadály az, hogy nem látnak jó

41 Kiss János 1917-1920 között szolgált Magyarszentkirályon. DREL1.1. u. Magyarszentkirály. 7.-240-