Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Barsi Egyházmegye
Barsi egyházmegye sító „Barsi református egyházmegye” egyik legáldozatkészebb gyülekezete a zselizi református keresztyén hívők gyülekezete. Sem az egyháztagok, sem a lelkipásztor azonban nem kíván kérkedni semmi képességével, mert mindenben Isten kegyelme nyilvánul meg, s dicsősége tükröződik vissza. Pásztornak és nyájnak fülébe zúg az Ige: „Elég néked az Én kegyelmem”. Igen, ez mindenekre elégséges. 33 évi szolgálatom idején mindenkor megtapasztaltam a jó Isten áldó és megsegítő kegyelmét. Szolgálatomat örömmel végzem beteges testtel is! A végrehajtási utasítás szerint nyilatkozni kell a lelkipásztor magánéletéről, küzdelmeiről és egyebekről. Dicsekvés nélkül szólva, a Jézusom általi szolgálatra elhívást már teológus koromban meghallottam s megértettem. Mint szegény sorsú ifjú, könnyen le tudtam győzni a testi kívánságokat. A Szentírás buzgó tanulmányozása mellett sokat foglalkoztam az ének és zeneművészet tudományával. Első helyemen első látszatra megdöbbentő esetekkel találkoztam: például katonai állításköteles ifjak neve nem szerepelt az egyház anyakönyvében, az első úrvacsoraosztás alkalmával az Igehirdetést meghallgató mintegy 400 hívőből 12- en maradtak bent, s részesültek a szent vendégségben. Nagy lelki erővel és fáradhatatlanul láttam neki a belmissziós tevékenységnek. Családlátogatás, énekkar szervezés kapcsán VA évi munkálkodás után nemcsak hogy templomjáró lett a gyülekezet nagy többsége, de orgonát szerzett néhány napi gyűjtés után. Eltávozásomkor pedig a feltételes megállóhelynek jelölt kis görzsönyi állomáson szinte az egész község megjelent, és búcsúszavak mellett, szép búcsúénekkel engedett új életutamra az általam Isten segítségével alapított énekkar. Ipolypásztó volt második állomáshelyem. Rendes hitéletet élő gyülekezet, de a 2 leányegyház és sok, messze távolban lévő szórványok gondozása a fiatal energiát erősen próbára tette. Ipolypásztón 2 tanító segítségével ugyancsak nagyon szépen s gyorsan fejlődő énekkart alakítottunk, ahol is közel lehetett férkőzni az értelmes hívő férfiak szívéhez Jézus drága evangéliumával, s emellett 2 éven át Vámosmikolán teljesítettem a tanító helyettesítési munkát is. Éltem legszebb s legáldottabb idejének tekintem az ott töltöttet. Nagyölveden töltött rövid 5 hónapi idő Isten Igéjének buzgó hirdetésében, áhítatos vallásos esték tartásában telt el, s egymásután hagytuk el a községet: előbb a nyugalomba vonult Pólya Lajos bácsi, majd pedig érettem jött egy zselizi presbiter kocsijával, hogy ide hozzon, ahol immár maholnap 30 éve végzem szolgálataimat, Istennek legyen azért örök hálám. 1917-ben nősültem, feleségül vévén Pólya Esztert, volt budapesti, majd Kisó- vár és garammikolai lakosnőt. 3 gyermekkel ajándékozott meg a jó Isten, egy leány és két fiúgyermekkel. Leányom férjhez ment, de ez idő szerint országhatár által van tőlünk elválasztva mint zsolnai lakos, bank főkönyvelő neje, s kislányuk, unokánk: Sztrányava Kató. Dezső nevű fiam mint karpaszományos huszártizedes 14 hónapot töltött az orosz fronton, jelenleg a Magyar Ügetőverseny Egyesületnél - mint segédhajtó - fejt ki munkásságot. Imre Lajos keresztnevekkel bíró ifjabb fiam IV. éves orvostanhallgató a budapesti egyetemen. Tekintve, hogy talán a leggyérebb-171-
