Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)
Barsi Egyházmegye
Barsi egyházmegye javadalmazású lelkipásztori állomáshelyet töltöm be, szinte elviselhetetlen teher Budapesten élő gyermekeim ellátásának havi, minimálisan 500 pengő kiadási összege. Egyházam tagjai, gyülekezetem hívő s elég jómódú református keresztyének sokasága, 744 lélek. Gyülekezet és a lelkipásztor viszonya szeretetteljes. Hívő testvéreim szeretik az Isten házát látogatni, s rendszeresen élnek az úrvacsorával. Minden szép és nemes célért lelkesednek, s ha csak lehető, megvalósítják. Idejövetelem óta szinte állandóan pótadóterhet is viselnek. 1914-ben lelkészlak vétetett 17500 arany koronáért. 1920-ban új fedéllel kellett ellátni 70000 cseh korona kiadással. 1923-ban orgona vétetett 26500 cseh korona kiadással. 1925-ben harangok vétettek, a nagy harangot közadakozás útján 13500 cseh korona, a kisebb harangot pedig egy család ajándékozta. 1925-ben renováltatott s átalakíttatott az addig praeorans, majd kántortanítói lakás 22000 cseh korona költséggel. Temetőkert nagyobbítást eszközöltünk kétszeri földvétellel 11000 cseh korona kiadással. 1926-ban Il-ik tanítói állás szerveztetett évi nagy kiadás mellett, s ugyancsak II. tanterem és szertárat építtettünk 25500 cseh korona összegben. 1927-ben kezdetét vette egy förtelmes díjlevélper a kántortanító és egyházunk között, s annak mellékhajtásaképp becsületsértési s rágalmazási perek. A cseh hatóságok elfogultsága és egyéb okok folytán a per 54000 cseh koronába került, és azt 14 éven keresztül 50% adóemeléssel tudtuk kifizetni. 1928-ban nagy temetőkertünket körülkerítettük, nemkülönben az egyház épületeit is óriási kiadással. 1932. évben az I-es, vagyis a régibb nagy tantermen az ablakok újakkal cseréltettek fel. 1942-ben a különben szép templom falazatának hátsórészét kellett megjavíttatni, a további süllyedést meggátolni, a 8 méteres fundamentum alá újabb 4 méter mélységben aláfalazni. 1943-ban pedig a vihar által eléktelenített tornyot kell megcsináltatnunk circa 4000 pengő összegben. Mindezeken kívül még 2 igen nagy kiadás vár egyházunkra, tudniillik az immár szinte lakhatatlan lelkészlak átalakítása, rendbe hozása, avagy új parókia építése, ugyancsak a kántortanítói lakáson 18 folyóméter hosszúságban egy új vezérfal építtetése. Temetőkert rendezés, fasorok kiültetése, templom bekerítése szintén a megvalósítandó feladatok közé tartoznak. A hívők példás áldozatkészséget tanúsítanak, nemcsak hogy az úrasztalára szükséges úrvacsorái kenyérről és borról gondoskodnak egész éven át ajándékozásokkal, de örömmel és kész szívvel adakoznak Isten dicsőségére és egyéb célokra, bel és külmisszióra, temetői kút, hősök emléktáblája, legutóbb orgonajavításra, ezenfelül például művészi kivitelű úrvacsorái kelyheket ajándékozott egy hívő család, mások szószék és úrasztali értékes takarókat adtak, az évi perselypénz 2-300 pengő között mozog. A felsoroltakból némileg megállapítható a gyülekezetét alkotó keresztyének szociális helyzete. 319 család alkotja a gyülekezetét. 2 tanerős az iskolánk, jelenleg 78 tankötelesünk van, akik részben hitfelekezeti iskolánkba, részben a helybéli magyar királyi állami polgári iskolába226 járnak. 226 Zselizen 1933-ban alapítottak polgári iskolát. Az intézmény az 1942/43. tanévben Állami Koedukált Fiú és Leány Polgári néven szerepelt. 5 osztályban 192 tanulója volt (103 fiú és 89 leány).-172-