Kránitz Zsolt (szerk.): „A késő idők emlékezetében éljenek…” A Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi önéletrajzai, 1943 - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 13. Jubileumi kötetek 2. (Pápa, 2013)

Barsi Egyházmegye

Barsi egyházmegye tam, s ezt nagyon megjegyeztem, hogy 4 éves koromig úgyszólván csak tejjel táp­lálkoztam. Az elemi népiskola I-V. osztályát 1898/99-1902/03. években a búcsi református népiskolában végeztem. Az I. és II. osztályban Karay Miklós tanító,88 a III. osztályban Simon Dénes tanító,89 a IV. és V. osztályban Zsemlye Péter kán­tortanító volt a tanítóm. 1903. szeptember 1-én édes jó anyám Pápára vitt, és a pápai református főgimnázium I. osztályába íratott be tanulónak, ahová én is igen vágyakoztam. Búcs községből ebben az időben még rajtam kívül ketten ta­nultak a pápai református főgimnáziumban: Marton Árpád, aki később jegyző lett Oszlányban (Bars megye), és Nagy András, aki később református lelkipász­tor lett Nagyacsádon (Veszprém megye). A főgimnázium I-VIII. osztályát 1903/04-1910/11. években a pápai reformá­tus főgimnáziumban végeztem el, s itt érettségiztem 1911. június havában. A főgimnáziumi tanáraim közül jó hatással voltak reám lie. Rácz Kálmán vallás­tanár90 és Borsos István, a magyar-latin-görög nyelv tanára.91 A teológiai akadémia I-V. félévét 1911/12-1913/14. években Pápán, a VI-VIII. félévet - semestert - pedig 1913/14-1914/15. években a baseli (Schweiz) egye­tem teológiai fakultásán végeztem.92 A pápai teológiai akadémiai tanáraim közül hálásan gondolok vissza dr. Pong- rácz József, az újszövetségi szentírásmagyarázat, dr. Horváth József, a bölcsészet és neveléstudományok,93 dr. Antal Géza, a rendszeres teológia,94 dr. Thury Etele, az egyháztörténet,95 Csizmadia Lajos, a gyakorlati teológia tanáraira.96 88 Karai Miklós 1898-tól 1900-ig tanított Búcson, az első évben altanító, majd rendes tanító volt. Egyházkerületi Névtár. 1899.48.1900.44. 89 Simon Dénes az 1900/1901. tanévban tanított Búcson. Egyházkerületi Névtár. 1901.54. 90 Rácz Kálmán 1867-ben született Mádon (Zemplén vm.). A gimnáziumot és a teológiát is Sáros­patakon végezte, ahol két évig teológiai segédtanár és kollégiumi könyvtárnok volt. 1892-ben külföld­ön folytatta tanulmányait, egy félévet Becsben, egy félévet Zürichben töltött. Bécsben licenciátusi képesítést szerzett. Hazatérte után nevelő, majd nyíregyházi káplán, 1896-tól Balsán (Szabolcs vm.) rendes lelkész volt. 1900-ban lett gimnáziumi vallástanár Pápán. 1917-ben teológiai magántanári vizsgát tett Sárospatakon. 1931-ig tanított Pápán, akkor nyugalomba vonult. 1941. október 3-án hunyt el. ZOVÁNYI1977.495. TUNGLI1997.96-97. SZÖGI 2000.103 (871. sz.). 91 Borsos István 1863. február 8-án született Ászáron (Komárom vm.) tanítói családban. Elemi iskolai tanulmányait Vérteskéthelyen, majd Nagysápon folytatta. A középiskola alsó négy osztályát Nagykőrösön, a többit Pápán végezte, ahol érettségi vizsgát is tett. A Pápai Ifjúsági Lap szerkesztője volt. A teológiát is Pápán tanulta, ezután a budapesti tudományegyetem classika-philológiai tansza­kán tanult. Tanulmányai alatt a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi Könyvtárában volt alkalmazás­ban. 1888-ban választották a pápai református kollégium görög-latin szakos tanárának. 1896-ban a Régiségtár és a Történeti-Philologiai Múzeum, 1897-ben a főiskolai könyvtár kezelését is rá bízták. A Régiségtár katalógusát 1899-ben, a könyvtárét 1901-ben, majd 1912-ben készítette el. 1918. április 12- én Budapesten hunyt el. TUNGLI 1997.25-26. DPL1918. 75-76. 92 Pap József 1914. április 24-től 1916. május 23-ig tanult Baselben. SZÖGI 2000.55 (159. sz.). 93 Horváth József 1858-ban Madocsán született. Teológiát Budapesten végzett, aztán először Kunszentmiklóson, majd 1886-tól Pápán lett gimnáziumi tanár. 1888-ban a teológiai akadémia taná­rává nevezték ki. Kolozsvárott szerzett bölcsészdoktorátust. 1894-től a pápai leánynevelő intézet igazgatójavolt. 1917-ben vonult nyugalomba. ZOVÁNYI 1977.266. TUNGLI 1997.155 (tévesen: 1892- től volt teológiai tanár Pápán!). 94 Antal Géza 1866-ban született Tatán. Iskoláit szülőhelyén kezdte, Pápán folytatta, ahol a gimná­zium felsőbb osztályait és a teológiát végezte. Külföldre ment, Utrechtben tanult. 1888-tól gimnáziumi-no-

Next

/
Thumbnails
Contents