Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

valóságukban az olvasó elibe állítani, hanem hol vegyek én — én, ily tanulatlan író — szavakat, melyekkel azokat tisztán úgy, mintha az olvasó szemeivel látná, ideállítsam; legyen elég, ha azt mondom, hogy a fiatalabbik, ki benyitá előttünk a szobaajtót, karcsú testalkotású, tisztán öltözött, csinos leány volt, arca viruló tisztasága mintegy 15 évet árula el, haja a fekete és gesztenyeszín közti. A másik, ki ezzel bejött midőn a bort hozta, kissé zömökebb, mérsékelt piros, egészséges teljes képű, szép leány volt, legfeljebb egy évvel idősebb amannál. A harmadik, ki az asztalnál varrással foglalatoskodott, ezt nem szabad leírnom szép volt-e, csúnya-e; minekutána jelenleg, midőn ezen sorokat írom, ő feleségem! Mindazonáltal azért majd később őt is némileg meg fogom ismertetni az olvasóval, most addig csak annyit írok ezen három szép leányok felől, hogy testvérek voltak, s ama agg nő, ki a kályha mellett álló ágyszélen ült, anyjok volt, és az akkor folyó 1827-dik évi március 7-e óta özvegy, kinek bővebb megismertetése felől szinte később lesz szó.

— Ügy hát ti már ismeritek egymást, Sófi, ezzel az ifjú úrral — mond a velem beszélgetést kezdett leány, s mosolyogva felkelt mellőlem, akaratlan alkalmat nyújtva arra, hogy a mellettem varró leányhoz pár szavakat susoghassak. Használtam is az alkalmatosságot, s kissé közelebb hajolván a szép, varró leányhoz susogva mondám:

— Minekutána testvére szájából hallottam most magának szép nevét angyalom, meg fogja engedni, hogy nem fogom ezentúl a „leányasszony” címet használni, hanem beszéd közben dicső nevéről szólítandom.

Gyenge pír futá el arcát a leánynak, s alig hallhatóan mondá:

— Csodálatosan is hangzik az a „leányasszony” cím, legalább az én füleimben.

Erzém, hogy arcom lángolt, az erre való felelettől anyjok mente fel a kályha mellől, hangosan kérdezvén tőlem:

— Hová való születés maga?

— Pápára — felelék távolról, s egyszersmind felkeltem ülőhelyemről, s közeledők a tisztelt öreghez. S minekutána egykor ő is Pápáról származa boldogult férje mellé Veszprémbe, eláraszta mindenféle kérdésekkel Pápa felől, mégpedig olyanokkal is, mely dolgok jóval az én születésem előtt történtek, vagy adták elöl magokat, úgyannyira, hogy talán éjfélig is tartott volna beszélgetésünk, ha fiatalabbik leánya hozzánk nem jön, s nem mondja:

— Ugyan hogyan tud édesanyám olyan haszontalanokat kérdezni ettől az ifjú úrtól, melyek még nagyapánk életében történtek.

— No jól van, jól! — mond az öreg mintegy pörölve, s tovább akará folytatni beszélgetését, hanem leánya karon foga, és holmi, az öreg kérdezősködé- seivel egészlen ellenkező kérdések közt odább csalogálla az asztalhoz, hol ismét előbbi helyemet elfoglalván imádottammal válték még egy-két szót.

Azalatt, míg én a tisztelt öreggel beszélgetők, Takács barátom a másodi icce bort hozatá, s ennek is, mire az asztal mellé jutottam már csak fele volt meg, melynek következtében — minekutána abból én is egy pohárral kikap-