Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

tam volna — nagy hamar elfogya borunk. Egyik iccét én, másikat Takács barátom kifizetőnk, s megindulánk, s minekutána mind a három leányok többszöri látogatásunkat kikérék; többszöri jó éjszaka kívánások és hajlongások közt eljövénk. A szobaajtón kívül a tornác boltozatig kísérőnek bennünket égő gyertyával a két fiatalabb leányok, s minekutána a rossz lépcsőkre figyelmeztetőnek bennünket, még egyszer jó éjszakát kívánván, ők vissza be, mi pedig eljövénk.

A sáros gyalogúdon egymás után kelle ballagnunk, Takács barátom mene elől, szuroksötét volt, melynek következtében beszélgetés helyett figyelmünket lépéseinkre kelle fordítanunk, s így egy szó nélkül érénk fel a piacra. Barátom elkísére műhelyem ajtajáig, ott kezet fogva csendesen monda jó éjszakát, s elment, én pedig velem vitt kulcsommal csendesen kinyitám az ajtót s bementem műhelyembe.

Minekutána gyertyát gyújtók, minden további tétovázás nélkül levetkőztem és haladék nélkül lefeküdtem, nem azért, hogy alugyam, hanem hogy őfelőle ébren álmodozzak. Mindazonáltal nem sokára megszánt az álom, és sötét fátyoléval mindent eltakara szemeim elől.

Reggel, midőn szemeim kinyitám, és az eszmélet kezde ébredni fejemben, első gondolatom ezen név volt „Sófi”, mely név egész nap füleimben hangzott, szüntelen úgy hangzott, mintha folyvást hallottam volna:

— Úgy, hát ti már ismeritek egymást, Sófi.

Dgy ment el tőlem nemcsak másnap, hanem harmad-, negyed-, s több napok is, egész nap magamon kívül valók, mert gondolatim örök mindig a szép sánta leány körül szállongtak. Minden tettem zavar volt, ha egy borotválkozulandó vendég bejött hozzám a műhelybe, megborotváltam ugyan, ha nem tudtam is én, midőn a vendég elment, jól végeztem-e körülötte kötelességemet, vagy rosszul. Délben az ebédnél párszor is megtámada principálisném:

— Mi az ördög lelte magát, Károly, hogy úgy elhallgat, hisz másszor szokott maga csacsogni.

Ilyenkor nekipirulva elmosolyodám, s valamit hebegtem, de magam sem tudtam mit beszélek. Este vacsora után röpülni szerettem volna a szép Sófihoz, és nem akadályozhatott volna senki, hogy hozzá ne mehessek, mert hiszen házuk korcsma volt, és én mégsem mehettem. Istenem, mily nyomorult lény az ember itt a földön, ha szegény, ha pénze nincs!

Egy hitvány érckarika boldogságba vezetheti, s ha az nincs neki! Én nem mehettem imádottamhoz, mert látogatóba menni nem mertem hozzájok, borozó vendégnek nem mehettem, mert nem volt egy borra való két garasom.

Mindjárt másnap, dél felé meglátogata Takács barátom, ki is akkor sokkal szívesebben látott vendég volt előttem, mintsem ő gyaníthatta volna. Midőn belépe hozzám igaz barátsággal rázánk meg egymás kezét, leültetém barátomat egyik fakanapénkra; pipát, dohányzacskót adék kezébe, s míg ő a kezébe adott pipát megtöltő, én azalatt tüzet üték ki finom cserfataplóba, s pipájára