Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

szavaira, hogy tudniillik nem vehetek-e valamit észre, mi által gondolhatnám, hogy tud-e valamit, vagy sem.

Legkisebbet sem vehetek észre. Sőt úgy látszott, Sófinak rendkívüli jó kedve volt, s inkább azt érezteté velem, hogy nagyon örül megérkeztünkön.

Víg s jó ebédünket elköltvén, csakhamar felkeltünk az asztal mellől. Kinn a présházban a munkások is megmozdultak helyeikről, s pözsgött benn az egész hajlék. Néhány dévaj szóváltások után, minők már szüreten szoktak előfordulni, ki erre, ki amarra megindult, a munkások dolgaik után ménének, a vendég szüretelők pedig párosával sétálni indulának, kiket osztán mi is, Sófímmal karöltve követénk.

(Meg kell jegyeznem, hogy Sófi anyja szőlejében talán 8-10, vagy talán többen is voltak jelen fiatal emberek, nemkülönben polgár leányok is Veszprémből, kik csupa szüreti vígság s mulatság kedvéért segítének Jákói Sámuelné asszonyomnak szüretelni.)

Ezek voltak tehát a vendég szüretelők, kikkel mi is sétálni indulánk. A szőlő fekvése nagy kiterjedésű volt, melynek következtében míg azt lassan haladva megkerültük, és Sófimmal — minekutána ő a többiekkel nem győzött haladni •— 20-30 lépésnyire hátra-hátramaradánk, elég időm volt neki hétfői történetemet elbeszélni.

Szegény Sófi! Gyönyörű arca neki-neki gyulladt, míg én beszéltem - mert kömyülállásosan beszéltem el az egész dolgot, amint történt —, majd ismét elhalványodott, mely szín cserélgetései bennem is nem kis változásokat készítének. 0 még nem tudott történetemről semmit, minekelőtte én elbeszéltem, nem csoda, ha a nem várt meglepetés benne nagy változatokat szült. Midőn elbeszélésemet végeztem, könnyekkel telt szemekkel pillanta fel rám, s kérdezé:

— És te Kari, sokan tudják ezt a városban?

— Nem gondolom édesem, hogy sokan tudhatják, mert ezeken a múlt pár napokon legkisebb jelenségét sem láttam, se neszét nem hallottam, mintha nem is történt volna semmi.

— Egyedüli óhajtásom volna, hogy bár senki sem tudná — felele Sófi ismét nekipirulva arcában —, mert bizony nem szép történet, édes Karim.

Több szóváltás és talán szóbeli civódás támadt volna köztünk, ha az előttünk sétálók közül néhányan be nem vártak volna bennünket. Alig bírá Sófi feljebbi szavakat kimondani, midőn elértük az előttünk megállt sétálókat, s félbeszakadt beszédünk, melyhez többé aznap nem is lett alkalmunk, minekutána többé sehogy sem maradánk magunkra. Mert körüljártuk tehát a szőlőt, miközben számtalan szőlőtőkéknél meg-megálltunk, és csodálkozva bámultuk azokon a temérdek sok szőlőfürtöket. (Meg kell jegyeznem, hogy ezen esztendőben nem csakhogy borzasztó sok szőlő, s abból — igen természetes — iszonyú sok bor termett, hanem egyszersmind kitűnő, jeles is lett, melynek akóját meg lehete venni 25-30 garasokért, a legjobbakat 50 garasokért váltópénz85