Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

fel a piacra azon gondolattal, hogy egy cipót, és vagy gyümölcsöt, vagy magam sem tudtam még mit, vásárlók az útra, és azonnal elhagyom Veszprémet. Öntudatlan sajtot áruló sátorokhoz közeledék, és vettem fél font sajtot, nadrágzsebemből szedém elöl néhány garasaimat, hogy majd vett sajtomat kifizetendem, egyszerre hátam megett jobb vállamra tévé valaki kezét, visszatekintek, ama öreg úr mosolyga rám, kinél imént conditiót kerestem.

— Barátom - úgymond -, egy jó fél óra múlva otthon leszek, jöjjön hozzám egy szóra.

Ezzel elment, én is visszaandalgék éjjeli tanyám felé, s útközben azon tűnődtem, hogy vajon menjek-e az öreg úrhoz, vagy se, végre mire szállásomhoz értem azt határoztam magamban, hogy magamat tovább is a sorsra bízva, elhagyom Veszprémet. Azonban útközti tűnődésem közt elfeledtem cipót venni, be sem mentem szállásomra, hanem megfordultam, s újra felballagtam a piacra cipót veendő. Nem volt nyugság belsőmben, egy különös ösztön szüntelen unszolt, és egy magyarázhatatlan vonzalom a borbélyműhely ajtóhoz vezete, és én tudatlan tevém kezemet a kilincsre, s megnyitám az ajtót. Az öreg urat az előbbeni helyén ülve, dohányozva találtam, ki is midőn beléptem, felém tekinte, s barátságos hangon szóla:

— Azt gondoltam, maradjon maga nálam néhány napokig, majd megpróbáljuk, talán tovább is maradhat, kivált, ha jól fogja magát viselni.

— Ha jó viseletemet akarja az úr próbálni, előre meg vagyok győződve hosszas itt maradásomon - felelék; hanem azon pülanatban azt hogyan gondolhattam volna, hogy 25 évekig fogok ezen házban conditióskodni. Elkéré tőlem principálisom bizonyítványomat, s kérdezé, hogy hát legalább borotváim vannak-e.

— Mindenem Pápán van, principális úr - felelék -, hanem majd amennyire apám is iparkodni fog, hogy mentül előbb kezembe kaphassam holmimat.

Több mindenféle kérdezősködések közt eljött dél, a műhely hátulsó részén nyíló ajtó megnyílott, és egy szolgáló dugá be fejét:

— Tessék ebédre jönni - s becsapá az ajtót.

— Menjünk - mondá principálisom vidáman felugorva ülőhelyéről, s ment, én és Salamon Adolf követénk őt.

Egy keskeny lépcsőzeten, melyen csak egymás után haladhatánk fel az emeletre, menénk fel, melynek végében mindjárt a konyhaajtóhoz jutánk, s azon be balra az első szobába.

Amint principálisom előttem és én utána beléptünk, a szobában egy tisztán öltözött asszonyság vagy 3 lépésnyi tágasságu téren sétált volna, ha nagyobbakat léphetett volna. Hozzá közeledék, s kezet csókoltam. Szükségtelen lesz említenem, hogy ez volt a principálisnő.18

Alkotása inkább a középnagyságnak, mint a kisebbek közé volt számítható, kövér testű, gömbölyű arcú, mintegy 52-53 éveken is túl élt asszonynak lát18 Halas Jánosné

23