Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

VII.

Francsics az unalmas téli estéken a, Földes-gyerekeket ábécére tanítja. Szegény édesapja, imét meglátogatja. Árad a Séd. Zsófi kor hely öccse, Jákói Gábor elutazik; testvérei pénzzel, a vele megbékélő Francsics meleg téli ruhával és dohánnyal látja el. 18 VI nyarán utoljám találkozik apjánál. Bántja saját szegénysége, tehetetlensége és Zsófi betegsége.

18^7-ik évi naplómból

I

DŐ múltával az emberben kifogyhatatlan vágy támad, mely aztán egész életén át soha ki nem alhatik belőle, mert a mindent ígérő csalfa remény egész a sír széléig csalogálja őt.

Haj mily régen küzd bennem is egy vágy! S a ravasz remény egyik évből a másikba csal át.

Észrevétlenül ismét egy év lezúgott életemből, s én most is csak azon ponton állok, hol ezelőtt 20 évvel álltam.

Örökös virágokkal foglalkozásim közt a tavasz, nyár, ősz röpülnek tőlem, a telet könyvek olvasása közt töltöm el, s észrevétlenül röpül el előlem egy-egy év életemből, s én mindig csak egy ponton állok.

Hát nincs az életben számomra semmi kitűzve, mint virágtenyésztés és haszontalan románok olvasása?

Múlt 1846-ik év egyik zivataros őszi estéjén azon gondolat villana fejembe, hogy kétségbe ejtő unalmas estéimet nemesebb foglalatossággal nem tölthe- tem el, mintha a kis Földes Károlyt silabizálni tanítom.

December elsője volt tehát az első este, melyen e dicső foglalkozást megkezdtem. Különös, leírhatatlan érzések közt múlt el tőlem az első tanító óra, 6- tól 7-ig. Néhány esték múltak már így el, midőn ezt gondoltam:

— Nem soká fog ez így tartam, majd a leckei óra egyszer csak magától elmúlik. Kis deákom majd nem jön be tanulni, s majd én könnyen hagyva a dolgot, megbukik tanítói hivatalom. Azonban csalódtam véleményemben, mert kis deákom rendesen, minden este megjött, s a kitűzött óra pontosan megtartatott. Sőt folyó 1847-ik év január 6-án még a kis 4 éves Földes Miskát is elkezdtem ABC-re tanítani.

Nem tudom, mi bolond öröm fogott el, midőn az említett estén a két kis gyermekek előttem álltak, s kapzsi szemekkel rám tekintve várták tőlem a nagy tudományt.

— Tehát te is deákom akarsz lenni, édes Miskám? — kérdém az élesen rám néző s csevegő kisfiút. Melyre ő bátran szemeim közé tekintve hangosan felele: — Igenis. Második kérdésemre:

139