Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

Egy csinos, karcsú parasztlegény, olyan 18 vagy 20 éves, lépett ki korsóval kezében, s alázatos jó reggel mondás közt szelíden vévé el kezemből korsómat és mondá:

— Tüstént itt leszek — s azzal kiment a vesszőkapun. Nem is késett tovább egy jó negyed óránál, még ott álltam egy helyben, s amint korsómat a földre eleibém állítá, egy húszast181 nyomtam markába, felkaptam korsómat és siettem tanyánkra, hol csakhamar egy üvegpoharat mostam magamnak tisztára, s minekutána egymás után 4 pohár vizet megittam, hortyogó útitársim példájokat követve egy vastag és széles tölgyfapadra lefeküdtem, melyen keménysége dacára is azonnal aludtam.

Egyszerre hertelen felébredék, felültem, s a mellettem álló asztalon fekvő zsebórámra tekinték.

— Hohó, barátim! 9 óra elmúlt. Föl, he! Hát csak alunni jöttünk ide, Almádiba? Föl, Föl! Dél lesz, osztán még nincs ebéd — kiáltozék még mindig alvó útitársimra, kik is kiáltásomra egyik jobban kezde nyújtózni, húzódozni a másiknál, azonban alig került bele két perc, mind a hárman talpon voltunk.

Ásítva, mámorosán mondánk egymásnak jó reggelt, mely után egyik hátát, másik oldalcsontjait, harmadik lábai fájdalmait panaszkodá. Minekutána pedig kinyújtózánk, s húzódozánk magunkat, kitámolyogtunk mind a hárman a présházba, s a mosdásnak estünk, miközben azon tanakodtunk, hogy tovább mit leszünk teendők. Azt határoztuk, hogy egyik közülünk menjen be Vörös- berénybe, s hozzon húst, sót, pár fej vöröshagymát és egy csutora bort és ott deleljünk a szőlőnél.

— Attól a hústól, amit én hozok, fogadom nem csömörlenek meg az urak - szólék tanakodásunk közben útitársimhoz —, mert én be nem megyek Berénybe, ha mindjárt két napig itt a szőlőben kellene maradnom és egy falat kenyerem nem lenne is.

— Nem is bíztuk még az úrra — mond Földes —, majd bemegyek én és hozok mindent.

— Osztán egy úttal egy fuvarost is keres Földes uram a faluban, aki alkonyaikor hazavigyen bennünket — mondám —, mert ha nekem ma innend gyalog kell elindulnom, nem tudom hogyan jutok Veszprémbe. Azért kérem az urat, bármekkora bérért, csak fogadjon egy kocsist, én magam fogom fizetni.

Földes bement a faluba és egy alkalmas hosszú óra múlva hozott kenyeret, húst, egy csutora bort és mindent, ami a leendő ebédünkhöz megkívántatott, hozott még egy kis üveg söprőpálinkát is, melyet csakhamar elköltőnk, miközben azon vigasztaló örvendetes hírt adá Földes tudtomra, hogy bérkocsist nem talált [az] egész faluban.

— Összejártam egész falut — úgymond —, akit csak tudok, hogy lovai vágynak, valamennyinél voltam és megkértem, — jó kocsibért ígérve — de hasztalan, minekutána most a legnagyobb takarodás ideje van, egyik sem 131

131 ezüst húszkrajcárost

126