Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

az álom itt már annyira eltompíták érzékeimet, hogy minden lélekjelenlét nélkül, öntudatlan raktam odább-odább lábaimat, nem láttam már semmi tárgyat, még azt sem, midőn a hajnal szürkülni kezde, minden további szóváltás nélkül, észrevétlenül jutánk Almádiba, s midőn öreg Jákóiné szőlejében, hajlékja előtt megállapodánk, csak ezen szavai Földesnek:

— Nyissa ki az úr az ajtót, az úrnál van a kulcs - ébresztőnek fel s térítének magamhoz mámoros kábultságomból.

Amint a présház ajtaját benyitám, s azon egymás után betámolyogtunk a kisterű szobába, útitársim ledobálák magokról kaputjaikat, s egyik egyik, másik másik ágyba veték magokat, s nem hiszem, hogy 5 perc telt el, egyik jobban hortyogott a másiknál.

Én egy széles tölgyfapadra ültem, s csizmáimat vetém le. Lábaim fájtak is, sajogtak is, égtek is. A szomjúság annyira gyötört, hogy majd elepedtem egy korty vízért, minden, de minden összesegített kínzásomra. Kicammogtam mezétláb a présházba, szájas korsót, fazekakat, csöbröket, mindent kikutattam, ha hogy valamelyikben egy ital vizet találnék, hasztalan, üres volt minden edény.

Kezembe ragadám egyik szájaskorsót, s mezétláb kimászkáltam a gyepű mellett futó országúira, azon gondolattal, hogy majd talán valamely munkára menendő napszámos ember csak megy el előttem, ki jó borravalóért hoz nekem egy ital vizet. Leültem a gyepű mellé, s korsómat mellém állítva vártam a jó szerencsét. Azonban hasztalan vártam, nem jött senki. Mintha el lettem volna átkozva, vagy mintha holtak országának egyik szegletében üldögéltem volna üres korsóm mellett, oly csendes volt minden körülöttem és a távolban is, sőt még úgy tetszett, mintha a madarak is csak akkor kezdték volna szárnyaikat börzögetni, csak itt-ott hallatszott körül belől a gyümölcsfákon egy- egy kis csibogás. Felálltam, körülnéztem a távolban, gondolván, hogy talán majd valamelyik hajlék ajtaját tárva találják szemeim, mind hasztalan, minden aludt még.

Végre hosszas sóvárgás után a vörösberényi katolikus templom tornyában a hajnali imára intő harang megkondult, s alig kongott ide-oda húszat, mialatt szemeimet ismét körüljártatám, megnyílott a szomszéd birtokos hajlékának ajtaja. Kezembe ragadám üres korsómat és a gyepűn belől siettem a nyitott ajtó felé. Amint a tárt ajtó eleibe értem, azon pillanatban lépett ki — mezétláb, pőre pongyolán — a hajlék birtokosa. Jó reggelt mondván egymásnak, igen szépen megkértem a különben szentgáli lakos magyar embert, hogy szép szóért és egy kis borravalóért küldené el valamely cselédjét nekem egy korsó vízért.

— Szívesen, uram — úgymond egész barátsággal —, hisz úgy is kell magunknak is egy kis friss mosdóvíz — s behajolva a tárt ajtón szóla: — Fogd azt a korsót fiam, s menj el a herényi kútra, hozz egy kis friss italt, egyúttal hozd teli ennek az úrnak a korsóját is.

125