Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)

Visszaemlékezések

— Előre képzelem barátim, itt kapható jóízű vacsoránkat — szólék úti- társimhoz befelé lépdelve —, melyet e vendégfogadóban talán valamely nagyon is csinos és tiszta szakácsné készíte utasai számára. Miközben alig 10 lépésnyire az utcaajtótól, balra a nyitott tornácra nyíló konyhaajtóhoz értem, melynek ajtaján midőn betekinték, megálltam, s a tárt ajtószárhoz támaszkodva, már nem tudom — hogy igazat is írjak és ne is hazudjak — bámulni akartam-e a tűzhely körül forgolódó s röhögő szépségeket, vagy kissé ki akarám magam pihenni. Annyira elmerültem a sok szép s csinos szakácsnék csodálatán, hogy hátam megett álló Fridrikovics hátba lökése, s ezen mondása:

— No, menjen az úr már beljebb, vagy mi a mennykő! — indíta csak meg állásomból, és jobbra a hátulsó szobaajtó felé kanyarodtam. Mert amint balra az első szobába pülanték, abban nagyba szólt a muzsika, s Fürednek és Arácsnak talán minden kéjleányai benne lebegtek.

A hátulsó szobába azonban a sokaság miatt szinte alig lehete benyomulni, több apró asztalok körül kártyáztak, a szoba közepén pedig egy nagy asztal körül boroztak és danoltak az úri vendégek. Sokan állva, s messziről köszönt- getve egymásra, itták boraikat csak úgy palackokból. Hosszasabb előre nyomulás után mégis úgy a szoba derekára, egy kis félig üres asztal mellé jutánk. Földes két közel álló szalmaszékeket ragadva az asztalhoz, melyek közül egyikre leült, a másikkal engem kínála meg, Fridrikovics szinte hozott egy hasonlót magának, s leülvén, így elfoglaltuk a nemigen nagy asztal egyik részét.

— Mit együnk? — kérdé tőlem hozzám hajolva Földes.

— Én itt valamit enni — felelék gúnymosollyal rátekintve —, itt? Barátom! — felkiálték s utána csendesen folytatám —, ebben a fertelmes bűnfészekben, ebben az ocsmány s undok, piszok kamorában, ebben a rút bordélyházban, itt valamit enni? Nem tudnék semmit. Hisz ha tárt szobaajtón kinézek a konyhába, s meglátom odakinn azt a sok szép, sürgő-forgó fehércselédet, kik bizonyosan mind a vendégek számukra vágynak iderendelve, ha éhes volnék is, elveszne étvágyam.

Mialatt én Földesnek így beszélék, Fridrikovics egy icce bort és egy üveg savanyó vizet parancsola, melyet midőn a pincér három meglehetős nagyságú poharakkal eleibénk rakott, minekutána nagyon szomjas voltam, azonnal hozzányúltam az ajánlkozó italokhoz. Fele bort, fele vizet töltvén poharamba, azt egyszerre kihajtám. Ez oly jó langyos volt, hogy nekem, ki úgyis nagyon félek a hideg fürdőtől, jobb lett volna fürdőnek, mint italnak.

— Italuk sincs ezeknek jó, nemhogy még ételük volna — mondám felkelve ülőhelyemről, s egy fidibussal129 pipára gyújték.

— Menjünk hát tovább, ha se enni, se inni nem fogunk — mond Földes fé- lig-meddig bosszúsan, szinte felkelve.

129 fidibus = pipagyújtáshoz használt, összecsavart papírdarab vagy faforgács

m