Hudi József (szerk.): Francsics Károly visszaemlékezései - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 3. (Pápa, 2001)
Visszaemlékezések
— De hát mi is történend mivelünk kettőnkkel ez életben? — gyakori beszélgetésünk közben gondolatörvény fenekére nem süllyesztett volna. Ilyenkor osztán mély gondolatokba merülve napokig tűnődtem, töprenked- tem, de annak haszna semmi sem volt. Azért csak múltak a napok, hetek, holdnapok, melyekből ismét esztendő lett, és én minden esztendő végén csak ott álltam, ahol annak elején. Végre semmiből semmit sem csinálva, sorsomat magamban kigúnyolva s megvetve, nem tűnődtem jövendőmön. Azt gondolva, hogy az a cudar sors engemet úgy is örökös szolgaságra kárhoztatott, jó kedvvel és pontosan végeztem mesterségbeli kötelességeimet, melyeknek végezte után egyik nap, mint a másikon örök mindig a virágjaim közt töltém számomra fennmaradt óráimat. Nem mentem én sem kávéházba, sem korcsmákba, sem semmiféle társas helyekre, hanem amint kötelességem végzém, azonnal virágaim közé szaladtam. Nem mondom azonban, hogy általában soha sem mentem sehova - mert gondolkodásmódom teljes életemben ez volt:-— Milyen ember az, aki az emberi társaságot tökéletesen kerüli? — hanem bizony nagyon ritkán váltam meg virágjaimtól. Kellett is iparkodnom, s felhasználnom minden üres pillanataimat, ha kertészi kötelességemnek — kétfelé is — meg akartam felelni. Mert Halas úr, principálisom kertjében is nagyba’ tenyésztém a virágokat. Amint a borbélyból kertész lett, úgy idő múltával később még író is vált belőlem. Mert mindamellett, hogy mesterségem s kertészkedésem eléggé elfoglaltak ugyan, de némely napokon mégis voltak óráim, melyekben az unalom ólom karjai öleltek át. Melynek következtében, minekutána én örökös elfoglalást szerettem volna, s kerestem is az életben, 1846 elején, az unalmas, zordon napokban naplót kezdék írni. Még most is, midőn e sorokat írom, jóízűen mosolygom, hogy hogyan jöhettem én azon gondolatra, hogy tanulatlan, értetlen író létemre, hogyan tudtam íráshoz fogni, s naplót kezdem és folytatni, pedig nemcsak hogy elkezdtem, hanem folytattam is. Midőn már elkezdett naplómat jóval egy esztendőn túl folytattam, s töltöttem meg mindenféle haszontalan tárgyakkal, 1847 nyári holdnapjaiban jutott eszembe, hogy Veszprémben létemnek 20-ik éve lejárt. Midőn ez eszembe ötlött, néhány hetek leforgása alatt azon gondolatra vetemedtem, hogy eltelt 20 éveim minő lejárását leírom. Nem is soká haboztam, hanem bőséggel szerezvén papirost, csakhamar hozzáfogtam az új íráshoz, s így írtam naplót is, 20 éveimet is. Húsz éveim leírásával talán úgy két esztendeig foglalatoskodtam, melyet midőn gondolatom szerint elvégezék, párszor átolvastam, s minekutána azt mindannyiszor helytelennek találtam, újra kezdtem leírni. Határtalan béketűréssel, sok javításokkal megtoldva írtam le másodszor is. Melyet midőn 1851- ik év április 13-án, virágvasámapján bevégeztem, újra átolvastam néhányszor, 107
