Hudi József (szerk.): Források Pápa város 1848/49. évi történetéből - A Pápai Református Gyűjtemények Kiadványai, Forrásközlések 2. (Pápa, 2001)
I. Pápa a reformkorban
IO Pápa a reformkorban Pápa az 1840-es években számos városi funkciót ellátott: gazdasági, igazgatási, kulturális szerepe vitathatatlanul a térség központjává tette. Egyszerre volt az állami adminisztrációnak (posta, hadkiegészítés) egyik dunántúli székvárosa, a vármegye alközpontja (vármegyeházzal, börtönnel, főorvosi, főszolgabírói hivatallal, alpénztárral), a hatalmas gróf Esterházy uradalomnak — a Pápa-Ugod-devecseri uradalomnak — központja. Egyházkormányzati szempontból is fontos helyet foglalt el, hiszen püspökei — Torkos Jakab (1795-1827) és Tóth Ferenc (1827-1844) — révén székhelye volt a dunántúli református egyházkerületnek, református és katolikus esperese révén központja a pápai református egyházmegyének, illetve a pápai főesperességnek. Pápa ugyanakkor már régóta iskolaváros, amelyben az óvoda kivételével minden iskolatípus megtalálható.? A felekezetek mindegyikének; a katolikusnak, izraelitának, reformátusnak, evangélikusnak is van elemi iskolája, a katolikusoknak középiskolája (bencés gimnázium), a reformátusoknak pedig teológiai és jogi képzést is biztosító kollégiuma. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a kisalföldi város gyógyszertárával, kórházaival, szegényházával, vármegyei fenntartású tébolydájával a tágabb környék egészségügyi ellátását biztosította. A város — bár polgársága 1439 óta harmincadvám-mentességet biztosító királyi privilégiummal dicsekedhetett — egészében véve 1848-ig földesúri joghatóság alatt állt; a városi önkormányzatok felett — a távol lévő földesurak nevében — a várkastélyban székelő uradalmi tisztek gyakorolták a felügyeletet. A XVIII. században, az erőszakos ellenreformáció és az uradalmi igazgatás újjászervezése idején a város állandó összeütközésbe került a földesúrral. Az uradalom magatartása a XIX. század első felében megváltozott: már nem ellenségnek, hanem egyre inkább partnernek tekintette a várost, amelynek fejlődését is igyekezett előmozdítani. A reformkori város gróf Esterházy Károlyt éppúgy a jótevői közé sorolhatta, mint annak jószágkormányzóját, Bezerédy Mihályt. 1842-ig, a városrészek közigazgatási egyesítéséig, rendkívül széttagolt volt a városigazgatás, hiszen külön önkormányzata volt a jórészt iparos és kereskedő polgárok lakta Belvárosnak, az agrárjellegű Felső- és az Alsóvárosnak, továbbá a városlakó nemeseknek. A városrészek közigazgatási egyesítése nem változtatott a hatalmi struktúrán: a városi önkormányzatot 1842 után is a rendi értelemben vett polgárság — főként a kézművesek, kisebb részt a kereskedők — irányították; a paraszt- gazdák közül csak kevesen szereztek polgárjogot ahhoz, hogy részt vehessenek a hatalomgyakorlásban. A várost ezt követően az immár 20 tagú tanács irányította, amely a polgárok közül megválasztott 80 tagú külső tanácsra 7 7 A városi értelmiség az 1841-ben óvoda létrehozását is megkísérelte, de tervét nem tudta megvalósítani.
