Acta Papensia 2023. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 23. évfolyam (Pápa, 2023)
2023 / 1-2. szám
-s Szemle Acta Papensia xxiii (2023) 1-2. szám politikai irányvonalát, továbbá az is, hogy számos komoly politikai hibát vétett, amelyeket a szerző is elismer. VI. Az utolsó évek (337-367.) VI. 1. A II. András uralkodásának kronologikus bemutatását záró fejezet először a beregi egyezmény megkötésének körülményeit és tartalmát tárgyalja, igen kimerítően. Róbert érsek 1232 februárjában - amint arra a szerző az újabb kamaraispáni kinevezésekre reagálva meggyőzően rámutat - egyházi tilalom alá helyezte az országot. Ezt diplomáciai lépések, majd Pecorari Jakab pápai legátus érkezése és hosszas tárgyalások követték, amelyeket a szerző nagyon érzékletesen, a király tárgyalási stratégiáját is ecsetelve tárgyal. Elemzi az egyik kulcsszereplő, Róbert esztergomi érsek szerepét az események alakításában, nagy jelentőséget tulajdonítva 1226. évi Esztergomba helyezésének (340.), azonban az elődjénél jóval konfrontatívabb IX. Gergely 1227-os trónra lépésével nem foglalkozik. Pedig mindketten évek óta betöltötték hivatalukat, amikor a magyar egyházat ért sérelmek elérték a kritikus pontot, a király mindkettejük habitusát, diplomáciai stílusá ismerhette. A beregi egyezmény tartalmát Zsoldos a tőle megszokott módon ismét csak újraértékeli, mint a király és főpapjai kölcsönös engedményei nyomán létrejött megállapodást, ellentétben a szakirodalom eddigi egyoldalú értékelésével, mely szerint az csakis az uralkodónak kizárólag az egyház érdekeit szem előtt tartó kapitulációjának köszönhető. Zsoldos hangsúlyozza, hogy az egyezmény több pontja a megelőző diplomáciai érintkezések során nem, vagy alig érintett témákat taglal; ilyen az egyházak adómentessége és a részletesen szabályozott sókereskedelem (347-356.). Utóbbi összefüggésében érdekes a muszlimok és zsidók kamarabérlete is, amely sértette az egyházak gazdasági érdekeit, elsősorban épp a sókereskedelem terén. F. Romhányi és Weisz kutatásainak7 felhasználásával kifejti, hogy a király a rendelkezés értelmében az egyháznak adja át - mai szóval kiszervezi - az addig alapvetően királyi monopóliumnak számító, és csak néhány egyházi kiváltsággal feloldott, a Maroson vezető vízi úton folyó sókereskedelmet és -raktározást. Értelmezése szerint azonban mindezt úgy teszi, hogy a korábbi adományokon túl a kockázatot az egyházak viselik, míg a haszonból a király tetszése szerint részesedhet, megfizetve persze az egyházak költségeit. Zsoldos, vitatkozva F. Romhányival, úgy véli, ebben a konstrukcióban egyedül az uralkodó jóindulatán múlt, hogy az egyház mekkora hasznot hajt az üzletből. Véleményem szerint ennek ugyanakkor ellentmond, hogy a káptalanok és apátságok láthatólag csakis anyagi lehetőségeik (azaz tetszésük) és a rendelkezésre álló só mennyisége által korlátozva fektethettek be az üzletbe minden kötelezettség nélkül, miközben semmiféle utalás nincs 7 F. ROMHANYIBeatrix: A beregi egyezmény és a magyarországi sókereskedelem az Árpádkorban. = Magyar Gazdaságtörténeti Évkönyv 2016. 265-301., WEISZ Boglárka: Megjegyzések az Árpád-kori sóvámolás és -kereskedelem történetéhez. = Acta Historica (Acta Universitatis Szegediensis) 125. Szeged, 2007. 43-57. 207
