Acta Papensia 2023. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 23. évfolyam (Pápa, 2023)

2023 / 1-2. szám

-s Szemle =Acta Papensia xxiii (2023) 1-2. szám

haszonkulcsra az egyezmény szövegében, továbbá a sókereskedelem és -szállítás logisztikai költségeiről sincsenek ismereteink, csak vámmentességéről. így viszont nem tudjuk megítélni, hogy a sókereskedelembe a XII. század óta egyedi kiváltságok révén beszállni törekvő, a területen tehát otthonosan mozgó egyházi szereplőknek mennyire érte meg részt venni a beregi egyezmény szabályozta sókereskedelemben. Ha pedig kizárólag a királynak lett volna mindez akkora üzlet, akkor miért nem hagyta érvényben annak rendelkezéseit IV. Béla, és miért szüntette meg teljes egészében, ha egyáltalán életbe lépett?8 (355-356.)

Nem ismerjük a keresleti, elsősorban külkereskedelmi motivációt, ugyanakkor az események értelmezése során felmerülhet - mint később III. András idején9 - az egyház politikai tényezőként való felértékelésének szándéka a király részéről (1. a kibékülést Róbert érsekkel). További szempontként értelmezhető mindez az új intézkedések szellemében a régi garnitúra, az „ispánok” jogainak megnyirbálásaként is, hiszen az egyházak vámmentes részvétele a sókereskedelembe a megyésispánok jövedelmeit csökkentette! Mindezek fényében tehát túlzás azt állítani, hogy az egyezmény sójövedelmeket érintő rendelkezései közül kizárólag az elmaradt sójövedelmekkel kapcsolatos kártérítés állt az egyházak érdekében, és hogy a király a rendszer jövedelmezőségét „csak az egyházak gyanútlan - saját érdekeiket el nem ismerő - együttműködési hajlandóságától remélhette, annak híján azonban működésképtelenné vált az egész rendszer” (356.). Emellett - emlékeztet Zsoldos - sosem feledhetjük, hogy a rutinos uralkodó bizonnyal nem tévesztette szem elől, hogy az egyezmény neurotikus pontjainak akkurátus betartása mellett mások részbeni szabotálása (mint pl. utóbb a kártérítés 5 évről 10 évre szóló elnyújtása) könnyen elviselhető lesz partnerei számára. Nem beszélve arról, hogy miután a legátus eltávozik, az ügy Rómában is lekerül a napirendről. Vagyis: minden egyezmény annyit ér, amennyit betartanak belőle.

VI. 2. (357-367.) A király győzelméről szóló fejezet megerősíti, hogy II. András a fentiekhez képest mindent elkövetett a válságot az uralkodó szempontjából megoldó egyezmény kőbe véséséért, ahogyan nekilátott végrehajtásának is. Ezután újabb fordulatot vettek az események. A legátus távozása után az egyezmény végrehajtásának felügyeletével megbízott János boszniai püspök 1234 tavaszán újból kihirdette az egyházi fenyítékeket. Róbert érsek király melletti határozott kiállásából világosan levezeti a szerző, hogy ismét csak a német lovagrend birtokainak ügye állt a háttérben. II. András követeket küldött Rómába (365.), mire IX. Gergely 1234 augusztusában elrendelte a kiközösítés feloldását. János püspök azonban nem engedelmeskedett a pápai parancsnak. A pápa azonban engedékenyebb álláspontra helyezkedve megadta a lehetőséget

8 F. ROMHÁNYI: i. m. (2016) 269.

9 SZŰCS Jenő: Az utolsó Árpádok. (Millenniumi magyar történelem - Historikusok) Budapest, 2002. 450.

208