Acta Papensia 2023. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 23. évfolyam (Pápa, 2023)

2023 / 1-2. szám

-= Szemle =Acta Papensia xxiii (2023) 1-2. szám

A munkát láthatólag nem törték kalodába terjedelmi korlátok, talán ennek köszönhető az idézetek időnként túláradó bősége (pl. 27-29. Boleszló váci püspök beszámolója III. Ince levelében, illetve Imre király válasza erre). A több mint 500 oldalas terjedelemhez képest szerkesztési, olvasószerkesztési vagy tárgyi hiányosságokat alig találni, ilyen néhány széttördelt körmondat (36. és 65. oldal tetején), a IV. 3. fejezet eleje, ahol csak idővel derül ki, milyen birtokadományokról van szó egyáltalán, vagy az 1222. év udvarispánjainak tárgyalása során (256-257.) Nána fia Pósa kissé váratlan, mindössze keresztnévvel történő megemlítése számos utóda után, ráadásul 15 oldallal előző említését követően. Tudatos szerkesztési döntésnek látszik, mégis kisebb zavart okoz a megértésben, hogy Konstantia és a gyermekkirály III. László osztrák herceghez való távozásának (41.) időpontja a hatásosság kedvéért (?) egy darabig homályban marad. A kíváncsi olvasó persze megtudhatja ezt is, miután a 42-49. oldalakon az események időrendjéről és mellékszereplőiről bőséges elemzéssel kápráztatja el a szerző. A hatalmas megmozgatott ismeretanyag ellenére apró tárgyi tévedést csak a legrosszabb indulattal találunk. Hyen a „midőn Róbert érsek egyházi tilalom alá vette egész Magyarországot, egyedül a keresztség és az utolsó kenet szentsége” volt kiszolgáltatható (338.), amelyből viszont az utóbbi csak’ szentelmény. Épp a kötet ilyen tekintetben is kifogástalan színvonala miatt szúr szemet az olvasónak, hogyan lehet forráskritikai érv egy középkori hagiográfiai szöveggel - ti. boldog Szalóme legendájával - szemben az, hogy annak lejegyzője már a gyermek Szaloméban az életszentség jeleit véli felfedezni (381-382.). Hátrahagyva ezzel súlyos kötelességeinket, térjünk végre a kötet tartalmára és erényeire, melyeket sorrendben szeretnénk tárgyalni.

Előszó (7-12.) Hogy mennyire számít „forró” témának II. András személye, vagy akár maga az Aranybulla, azt nemcsak a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában 2022. április 22-én tartott konferencián kialakult parázs vita jellemzi, hanem a kötet előszava is. Ebben bőséges betekintést nyerünk az irodalmunk által Katona József óta meghatározott, végletesen erélytelen és pazarló II. András-képbe, amelyet a histroriográfia által jelen kötetben is bemutatott neves szerzők - Horváth Mihálytól Szűcs Jenőig -, sokszor az áldozat szerepébe bújtatott bátyjával, Imrével összemérve őt, csak súlyosbítottak. Ezt a képet igyekszik Zsoldos Attila munkásságának szinte a kezdeteitől teljesen átfesteni, ami ezzel a munkával - remélhetőleg a tankönyvírók következő nemzedékei számára is észlelhetően - alighanem végérvényesen lezárult.

Kétségtelen, hogy - amint szerzőnk hangsúlyozza - maga II. András is tett azért, hogy megítélése kedvezőtlen legyen az utókor szemében, hiszen a régi helyes szokásokat mindenek elé helyező középkorban vállaltan új intézkedéseket (nőve instituciones) vezetett be. Zárójelbe téve Klaniczay Gábor II. András felmentésére vonatkozó túlzó álláspontját, a szerző a kötetben tételesen sorra-= 196 =-