Acta Papensia 2022. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 22. évfolyam (Pápa, 2022)
2022 / 3-4. szám
he Forrásközlés s-Acta Papensia XXII (2022) 3-4. SZÁM iránti részvétlenség szenderéből, s a nagy költő szellemét kiengesztelendő - mit irányában leróni elmulasztott - szent kötelességét családja iránt rója le. E szent kötelesség tudatára kell, hogy az egész nemzet elvezéreltessék, a társadalom legmagasb osztályzatától le a legalsó osztályzatig. Az áldozat oltárától elmaradni senkinek sem szabad, ki büszke azon tudatra, hogy volt költője, ki fönn szárnyaló dalaiban ősei dicsőségét halhatlanítá, s a hajdani dicsőség emléktelen sírhalma fölé szívhez szóló, lelket emelő dalaiban oszlopot emelt, melyről az utókor leolvashassa: mik valánk... hogy volt költője, kinek költeménye mint „Homér hős költeménye, elenyészett időkomak síremléke, melyhez eljön a jövő... tisztelete által az emberiség nagy tetteit s gondolatait örökítendő! Ki ily költeményt teremt, saját nevét vési be az oszlop talapzatába, melyet az embereknek állított, s örökké él azon képekben, melyekkel az eszmék világát betöltötte!.” (Lamartine, Voyage en Orient.)172 Ha a szegény fillérét, a középosztály garasait, a főrangú forintjait nem sajnálja az áldozat oltárától, ha az önzés sírhalmán állva áldozik a kegyelet elhunyt költőnk kiengesztelendő szellemének, úgy nem lesz osztály a honban, melyről elmondhatnék, hogy tétlen néző vala ott, hol tétlen állni bűn, melyről elmondhatnék, hogy mit sem áldozott azon nagy ember ínségben hagyott árvái fölsegélésére, ki egész életét nemzetének áldozá. Garay az irodalom költészeti egén elsőrangú csillag vala. Gazdagsága nemesen érző szívében, honszeretettől ihletett lelkében állt, e két dicső forrásból patakzának a kincsek: érzet - szellemdús dalai, melyek a borongó kedélyt fölvillanyzák, a kőszívet érezni taníták, az önző lelket eszméletre bírák, melyeknek most édesen merengő, majd lelkesítő, majd a múlt halvány árnyait fölidéző, romjait újjáteremtő zengzetére tapsolt a haza, vallásos eszméi költői kivitelére helyeslést inte az egyház, de a nyomor az ínség láncait feloldani részvétlen vala, mely megtöré testi erejét, s magasan szárnyalt lelkét a föld porába szállni kényszeríté, hogy gondoskodjék mint férj és atya családjáról, kikről a haza nem gondoskodott, holott hogy gondoskodjék, csak résztvevőnek kelle lennie, csak a fáradalmat, munkabíró erőt kelle pártfogolnia, hogy gondoskodjék neje s gyermekéről, kiket a haza - míg magasan szárnyaló lelkének remekműveit megtapsoló - ínség s nyomorban feledett. Az ihletettség óráiból, melyek lángleikének magasztos eszmeszüleményeit előteremték, mily sokat raboltak el az életgondok, melyek lelkét a költészet 172 Alphonse de Lamartine (1790-1869): Voyage en Orient 1832-1833. Paris, 1843. 307
