Acta Papensia 2022. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 22. évfolyam (Pápa, 2022)
2022 / 3-4. szám
-s Forrásközlés s-Acta Papensia XXII (2022) 3-4. SZÁM magas régióiból a prózaiság terére szállítók, hogy lánglelke megfagyjon a részvétlen világ hideg közömbösségén, s leroskadjon az ínség s nyomor jégkarjai között. Garay nemcsak külleg, bensőleg is költő vala. Amit írt, azt át is érezé. Dalai szíve érzelmét, lelke eszméit tükrözék vissza. Beszéde nem vala fényes álarc, mi Petőfi szavaiként, sok költő sötét szívének foltjait takarja, hanem mint dalai tiszták, nemesek, önzés nélküliek, az vala maga is. Egész életfolyama igazoló Schiller szavai igazságát: „Költőnek nem elég érzelmeket magasztosan ecsetelni, kell érzenie is.” Legendáiból kitűnik, hogy vallásos volt; kitűnik mennyire érzé, hogy „a költő lelkében, mint a teremtés nagyszerű hangversenye élő műszerében visszhangzania kell isten nagy nevének”. (Lamartine) Garay műveiben halhatatlan, mert ő, mint „költő, csak oly elemeket ébreszte fel, melyek enyészhetlenek a természet s emberi szívben, nyelve elenyészik, s ő él! ...olvasói lelkét mindig azonos hatalommal ragadja meg”. (Lamartine) Érdeme elismertetett s nem méltányoltatott; ilyenkor jutalmát önérzete s öntudata nyugtató hatalmában leié föl, s az ínség és nyomor karjai közt vérző szívvel ugyan, de a porvilág fölé magasult lélekkel érezé, hogy „jutalma a szónokénál kevésbé emberi, hanem annál isteniebb”. (Lamartine) Garay nem egy osztály, nem egy rend, hanem egy egész nemzet költője volt. Fájdalom, csak volt! Elnémult a lant, mely a családi érzet, daliás büszkeség, hősiesség dalait zengé, a vallás homlokára kegyeletteljes koszorút fűzött, a kereszténység szellemét legendáiban visszatükrözé, a bűnnek ostort font, s az erény homlokát dicsfüzérrel övezé körül. A nemzet mostoha volt ez egyik leghűbb - legérdemesb gyermekéhez. S kérdem Ney Ferenccel: „Meddig tart e részvétlenség?” Az érzéketlen tompaság meddig bilincseli tétlenség sziklájához kezünket, hogy szent tartozásunkat leróni képesek ne lehessünk? Itt az idő, ébredjünk! Süssön föl valahára a részvét tenyésztő napja irodalmunk mezeje fölött, s a magyarnak leend irodalma, mellyel helyet foglalhat az európai nemzetiségek sorában! Pártoljuk az irodalmat. Pártoljuk azon férfiakat, kik az irodalmi erőt képviselik. Ne engedjük nyomorban sínleni s elhalni azokat, kik lánglelkök szüleményeivel képesek a nemzetet halhatlanítani. S ha magokat pártfogó latlanul hagyok, mutassuk meg, hogy ébredünk, mutassuk meg azzal, hogy az érdemet 308 =■
