Acta Papensia 2021. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 21. évfolyam (Pápa, 2021)
2021 / 3-4. szám
-s MŰHELY s-Acta Papensia XXI (2021) 3-4. SZÁM Egy időre (1798-1799) a tanítás minden gondja is a nyakába szakadt. „Csépán János helyettes tanára, kisegítője a tanároknak. Legyen emlékezete áldott!’’ — írta erről az időszakról Héjas Pál.38 A helyettesítésnek köszönhető, hogy 1799 májusában rábeszélték Csokonai Vitéz Mihályt a csurgói segédtanítói állás elfogadására. Az 1799 júliusi vizsgán Csokonai Cultura c. színdarabját is előadták, melyet gróf Festetics György és Sárközy István is megtekintett. Mindketten helytelenítették, hogy a diákok a Rákóczi-nótát is elénekelték.39 Emiatt Festetics július 22-én Csépán István iskolai inspektort levélben utasította rendre (cenzúra alkalmazására), aki Csokonai könnyelműségével magyarázta az esetet.40 1798-ban Csépán Jánost a Belsősomogyi Református Egyházmegye aljegyzőjévé választották, amely újabb adminisztrációs terhet jelentett számára.41 1799-ben Pálóczi Horváth Ádám és felesége, Csokonai együtt töltötték a karácsonyt Csépán Jánosnál Alsókon.42 Egy idő után Csépánt betegeskedése akadályozta a munkában. Amellett, hogy a gimnázium jó hírneve fölött őrködő gondosság vezette, környezetével nem volt felhőtlen a kapcsolata, nehéz természetét gyakran felemlegették. Csire István szerint „nagytudományu, de pedans, rideg ember volt”.43 Máshol meg „túlsuptilis egyéniség”-nek nevezte.44 Megkeseredett emberré lett Csépán János. „Az én lelkem tele keserűséggel. Elég az, hogy én egyes ember itt nem boldogulhatok: ahol másként absque hoc onere responsionis [a válaszadás kötelezettsége nélkül], megelégedett életet élek.” — írta fivérének, Csépán Istvánnak Nagybajomba 1797 májusában.45 3* HÉJAS: i. m. (1895) 55. 39 SOLYMOSI László - MIKÓCZI Alajos: Nagybajom története a kora-középkortól napjainkig. Kaposvár, 1979. 222. 40 KANYAR József: Harminc nemzedék vallommása Somogyról. Történelemi olvasókönyv. Második, bővített kiadás. Kaposvár, 1989.198. 41 KÖBLÖS József - KRÁNITZ Zsolt (szerk.): A Dunántúli Református Egyházkerület prédikátorai és rektorai II/i. 1761-1849. Pápa, 218. 535. 42 KOVÁCS Ida: Bepillantás a szentélybe. (Az íróknál tett látogatás mint kommunikációs ceremónia az írói kultsuz formálódásában.) PhD értekezés. Témavezető: Fábri Anna. Budapest, 2011. 64. 43 Id. CSIRE István: A Belső-somogyi egyházmegyében 1624 óta szolgált lelkészeknek névsora abc rendben. = Dunántúli Protestáns Lap 14 (1903) 8. sz. (február 22.) 131. 44 CSIRE 1907.122. 45 Uo. 219-220.-= 376