Acta Papensia 2021. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 21. évfolyam (Pápa, 2021)

2021 / 1-2 szám

-£ Szemle =­Acta papensia xxi (2021) 1-2. szám ki. Gyulafehérvárott nagy egyéniségekből álló kiváló tanári kar oktatott, töb­ben a börtönt is megjárták. Közülük is kiemelkedett Márton Áron, „a legfőbb tanár”, akinek az órái mindig élményt jelentettek. Berszán Lajos szavaival: „Nagy lélek volt... Éreztük, hogy a tiszta igazságot adja elő... püspök atyánk valóban a legszabadabb ember, és azok a rabok igazán, akik egy téves eszme megszállottáiként önmagukat kötik béklyóba és szellemi világuk nem tud szár­nyalni az isteni igazság fényéhez...” Tartalmas, feledhetetlen esztendőkkel, életre szóló lelki ajándékokkal, szép élményekkel gazdagította hallgatóit a gyulafehérvári teológia, őszinte barátsá­gok szövődtek itt, bár a Securitate (titkosszolgálat) emberei rendszeres és egyre gátlástalanabb látogatókká lettek, mígnem Márton Áron erélyes, a belügymi­niszternek írott tiltakozására alábbhagytak a zaklatások. 1966 áprilisában szen­telte pappá Márton Áron az ünnepeltet, akinek papi jelmondata: „Isten ígéretét ünneplem, nem félek, ember mit árthat nekem?” (Zsolt. 56,5.) A kötet legszemélyesebb, legbensőségesebb fejezetei azok, amelyekben az ünnepelt édesanyjára és Márton Áron püspökre emlékezik. Sorra veszi, mit kö­szönhet édesanyjának, „aki az élet hőse volt”, mi az a tőle kapott tartalmas út­­ravaló utolérhetetlen áldozatvállalásban, hűségben, szeretetben. Emlékmor­zsákban villantja fel ennek a lehetetlent nem ismerő asszonynak az életét, a „papfia” miatti háborgattatásait, és azt a töretlen hitet, amely minden megpró­báltatáson átsegítette, amely erőt adott, és igazságot szolgáltatott. Felemelően szép, emlékezetes pappá szentelésének felelevenítése és Márton Áron köszönet­mondása édesanyjának. A „szelídmosolyú, emberfeletti ember” alakját szere­tettel, tisztelettel átitatott szavakkal idézi meg, akinek „sugárzó személye” egész életére döntő hatással volt, belőle életerő, remény áradt mindnyájukra. O volt az a pásztor, aki úgy védelmezte a rábízottakat, hogy közelében biztonságban érezhették magukat. Visszaadhatatlan, ahogy az ünnepelt főpásztorukra em­lékszik, mondatait tanítani kellene: „Püspök úr személyében nem egy elkese­redett öregember állt előttünk, súlyos börtönévekkel a háta mögött, hanem egy reménnyel teljes ember, aki lelki bástya, akire ha felnéztünk, megérezhettük, hogy egy köztünk élő szent áll előttünk. Szent, aki Istennel van kapcsolatban.” Végkövetkeztetésként mondja ki, de akár óhajként is elhangozhatna, hogy na­gyon kellenek az új Márton Áronok, továbbá az olyan édesanyák, akik életet elfogadva és adva, a legtöbbet nyújthatják a nemzetnek. A következő három fejezetben az „aranymisés” papi szolgálatára, állomás­helyeire emlékezik, híveire, a velük való kapcsolatból származó gyümöl­csökre. Örömmel szolgált, nem bújt ki a feladatok alól, Isten vezetését és ál­dását fedezte fel mindenben. Megismerteti olvasóit azzal a kiszolgáltatottság­gal, amit a korabeli romániai viszonyok jelentettek, amikor állami jóváha­gyás, engedély kellett ahhoz, hogy a püspök papjait elhelyezze vagy áthe­lyezze. 225 s-

Next

/
Thumbnails
Contents