Acta Papensia 2021. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 21. évfolyam (Pápa, 2021)

2021 / 1-2 szám

-£ Szemle =Acta papensia xxi (2021) 1-2. szám

ki. Gyulafehérvárott nagy egyéniségekből álló kiváló tanári kar oktatott, többen a börtönt is megjárták. Közülük is kiemelkedett Márton Áron, „a legfőbb tanár”, akinek az órái mindig élményt jelentettek. Berszán Lajos szavaival: „Nagy lélek volt... Éreztük, hogy a tiszta igazságot adja elő... püspök atyánk valóban a legszabadabb ember, és azok a rabok igazán, akik egy téves eszme megszállottáiként önmagukat kötik béklyóba és szellemi világuk nem tud szárnyalni az isteni igazság fényéhez...”

Tartalmas, feledhetetlen esztendőkkel, életre szóló lelki ajándékokkal, szép élményekkel gazdagította hallgatóit a gyulafehérvári teológia, őszinte barátságok szövődtek itt, bár a Securitate (titkosszolgálat) emberei rendszeres és egyre gátlástalanabb látogatókká lettek, mígnem Márton Áron erélyes, a belügyminiszternek írott tiltakozására alábbhagytak a zaklatások. 1966 áprilisában szentelte pappá Márton Áron az ünnepeltet, akinek papi jelmondata: „Isten ígéretét ünneplem, nem félek, ember mit árthat nekem?” (Zsolt. 56,5.)

A kötet legszemélyesebb, legbensőségesebb fejezetei azok, amelyekben az ünnepelt édesanyjára és Márton Áron püspökre emlékezik. Sorra veszi, mit köszönhet édesanyjának, „aki az élet hőse volt”, mi az a tőle kapott tartalmas útravaló utolérhetetlen áldozatvállalásban, hűségben, szeretetben. Emlékmorzsákban villantja fel ennek a lehetetlent nem ismerő asszonynak az életét, a „papfia” miatti háborgattatásait, és azt a töretlen hitet, amely minden megpróbáltatáson átsegítette, amely erőt adott, és igazságot szolgáltatott. Felemelően szép, emlékezetes pappá szentelésének felelevenítése és Márton Áron köszönetmondása édesanyjának. A „szelídmosolyú, emberfeletti ember” alakját szeretettel, tisztelettel átitatott szavakkal idézi meg, akinek „sugárzó személye” egész életére döntő hatással volt, belőle életerő, remény áradt mindnyájukra. O volt az a pásztor, aki úgy védelmezte a rábízottakat, hogy közelében biztonságban érezhették magukat. Visszaadhatatlan, ahogy az ünnepelt főpásztorukra emlékszik, mondatait tanítani kellene: „Püspök úr személyében nem egy elkeseredett öregember állt előttünk, súlyos börtönévekkel a háta mögött, hanem egy reménnyel teljes ember, aki lelki bástya, akire ha felnéztünk, megérezhettük, hogy egy köztünk élő szent áll előttünk. Szent, aki Istennel van kapcsolatban.” Végkövetkeztetésként mondja ki, de akár óhajként is elhangozhatna, hogy nagyon kellenek az új Márton Áronok, továbbá az olyan édesanyák, akik életet elfogadva és adva, a legtöbbet nyújthatják a nemzetnek.

A következő három fejezetben az „aranymisés” papi szolgálatára, állomáshelyeire emlékezik, híveire, a velük való kapcsolatból származó gyümölcsökre. Örömmel szolgált, nem bújt ki a feladatok alól, Isten vezetését és áldását fedezte fel mindenben. Megismerteti olvasóit azzal a kiszolgáltatottsággal, amit a korabeli romániai viszonyok jelentettek, amikor állami jóváhagyás, engedély kellett ahhoz, hogy a püspök papjait elhelyezze vagy áthelyezze.

225 s-