Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)

2020 / 3-4. szám

-5 Szemle =Acta Papensia xx (2020) 3-4. szám

„könyves asszonyokénak nevezték a faluban. Személye meghatározó volt a kopácsi lelkipásztor, Narancsik Pál és felesége, Bognár Rózsa tevékenységére is, akiket munkával, adományokkal, lelki ajándékokkal egyaránt segített bibliakörének tagjaival együtt. Élete végén a gyülekezeti élet szervezését a lelkészné, Bognár Rózsa vette át tőle.

Borkő Júlia tevékenységének híre nemcsak Baranyába, hanem az anyaországba is eljutott. Többen felkeresték őt. 1943-ban püspöki vizitációja során maga Ravasz László püspök is látogatást tett Kopácson. A Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlésén 1943-ban meg is emlékezett róla, mint zsoltáros asszonyról, aki kitartó evangelizálásával, bizonyságtételeivel, írásmagyarázataival, maga szerezte dicséreteivel „... igen alkalmas módon hordozta és fejezte ki az ősi református kegyesség Szikszayn tisztított nemes tartalmát. Mozgalma a magyar református népkegyesség történetének egyik érdekes tünete... hatása még ma is érezhető...”

Szabó Lajos református lelkész-író Kassáról ment el hozzá Kopácsra, majd három napi ott tartózkodásának gyümölcseként Drávaszögben könyörög valaki címmel írta meg Borkő Juliánná Lélek által vezetett életútját. (Kéziratát, amint jeleztük, Sárospatakon őrzik.) Végső elerőtlenedésében, csendes eltávozásakor sem maradt egyedül ez a kegyes lélek, hiszen bibliakörösei mindvégig mellette voltak.

A kötet következő három fejezetében az énekszerző és versíró Borkő Juliánná munkásságát elemzi a szerző. Borkő Juliánná énekgyűjteménye Buzgóság címmel látott napvilágot 128 oldalon, 128 éneket tartalmazva (66 saját szerzemény, 62 válogatott), amit Hegedűs Lóránt püspök „biblikus népi énekek áhítatos gyűjteményének” nevezett. Bibliakörös társai emlékeztek arra, hogy sok esetben az énekszerző asszony álmából felserkenve vetette papírra a benne megfogalmazódott dicséretet. Ezek az énekek az élet múlandóságára emlékeztetők, megtérésre buzdítok és hálát adók. Nem véletlenül került közülük kettő jelenlegi énekeskönyvünkben is a temetési énekek közé.

Énekeit eleinte kézírásban terjesztették, majd 1928-ban nyomtatásban is megjelentek. Második, javított kiadására az Exodus Kiadó jóvoltából 2004-ben került sor. Lábadiné Kedves Klára alapos elemzéssel feltárja az énekek és dallamok forrásait, a rendszerezés gondolati hátterét, rámutatva elmélyült vallásosságából adódó keresetlen, tiszta rímeire, ösztönös rendezőelvére. Bizonyságtétel ez a gyűjtemény, amelynek életútját is nyomon követi, kitérve az énekszerző 1922-1928 között keletkezett füzeteire. Ezt követően olvashatjuk mind a 66 éneket a dallamok megjelölésével. Ezután hét versét közli a szerző, amelyek délvidéki újságokban jelentek meg. Megállapítása szerint ennél többet írhatott, amelyeket minden bizonnyal evangelizációs alkalmakkor hallgatóinak ajándékozott. Verseit elsősorban a Szentírás ihlette, de az Óhajtás c. versében saját sorsát foglalta össze.

432 5-