Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)
2020 / 3-4. szám
s Szemle =Acta Papensia xx (2020) 3-4. szám Jakab Réka kiemeli, hogy a letepedés több hullámban és más-más irányból történt, hosszú folyamat volt, melynek eredményeképpen 1848-ban országosan is, Veszprém megyében is megközelítette a zsidóság aránya az össznépesség 4%-át. Kezdetben a dunántúli határszéli vármegyékben telepedtek le az Alsó- Ausztriából I. Lipót által 1670-71-ben elűzött, és a Cseh- és Morvaországból bevándorló zsidók, akiket Batthyány és Esterházy család fogadott be uradalmi központjaiba és falvaiba. Veszprém megyében az első hitközség Pápán jött létre (1748), amely az Esterházyak védelmét élvezve a kismartoni minta alapján szerveződött. A rendi korszak végére a megye szinte összes településén éltek zsidók, kétharmaduk mezővárosban élt. Szabad királyi városban és bányavárosban nem telepedhettek le, ilyen azonban nem is volt a megyében. 1847-ben a 2962 fős pápai zsidó község után a 862 fős veszprémi a megye második legnépesebb zsidó községének számított. (Érdemes megjegyeznünk, hogy az uradalmi központok mellett néhány nemesi községben - Adásztevelen, Keréktelekiben - is népes, több száz lelkes zsidó község jött létre; vagyis a nagybirtokosok mellett a nemesi közösségek is szívesen fogadtak be zsidókat.) A befogadásnak elsősorban anyagi okai voltak: a zsidók az uradalmak mezőgazdasági terményeinek felvásárlásában és közvetítésében, a földesúri haszonvételek (bolt, kocsma, vendéglő, mészárszék, pálinkafőzés, hamuzsírfőzés, cserszömörceszedés, stb.) bérlésében játszottak fontos szerepet. Befogadásuk a nagybirtokosoknak éppúgy érdekük volt, mint a köznemeseknek. Veszprém mezővárosnak két földesura volt: a püspök és a káptalan, amely - erről nem esik szó a kötetben - egymással is kemény küzdelmet folytatott a város felosztásáért és a befolyás növeléséért.3 A különféle társadalmi csoportok (városi polgárság, nemesség, zsidóság) helyzetét, szolgáltatásait, mozgásterét 1848-ig a földesurakkal kötött magánjogi szerződések szabályozták. A legkedvezőbb helyzetben lévő nemesek 1725-től saját önkormányzatba tömörültek, ügyeikben első fokon közgyűlésük döntött; büntetőügyekben a vármegyei törvényszék alá tartoztak. A polgárjoggal bírók (polgárok) és a többi lakos ügyeit első fokon a városi tanács, másodfokon az úriszék intézte. A megtűrt alattvalóknak számító zsidók közvetlenül uradalmi felügyelet alatt álltak. Mozgásterüket, különálló községük jogait és kötelezettségeit a feltételezett védlevél (Schutzbrief) és a földesúrral kötött szerződések határozták meg. Ügyeikben az uradalmi adminisztráció és az úriszék járt el, a városnak semmiféle befolyása nem volt. Némi jogkörbővülést jelentett, hogy 1789-től elvileg a városi gyámatyák kezelték a zsidó árvák vagyonát, a gyakorlatban azonban inkább az 1791-ben létrehozott városi gyámügyi deputáció ellenőrző3 A küzdelem különösen Padányi Bíró Márton püspök idején (1745-1762) erősödött föl és csak 1761-ben zárult le. A földesúri jogok biztosításáért folyó harcban a káptalan Dubniczay kanonok vezetésével a város mellé állt. Vö. PEHM József: Padányi Biró Márton veszprémi püspök és kora. Zalaegerszeg, 1934.181-191. (A veszprémi egyházmegye múltjából, 2.)-= 418 =-
