Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)
2020 / 3-4. szám
-s Szemle =Acta Papensia xx (2020) 3-4. szám felügyelői jogköre érvényesült. A zsidó népesség növekedésével a zsidó közösség saját árvagyámatyát választott. A zsidók külön adózása 1846-ban szűnt meg, községük ezt követően kezdett hitközséggé válni. Az egységes polgári városigazgatás megteremtésére, a nemesi és polgári rend „összeolvadására” az 1849. július 3-i évi közgyűlésen került sor, melyen a város történetében először választottak polgármestert. A jobbágyság eltörlése következtében 1848-tól kezdve a letelepedési engedélyeket is a városi tanács adta ki. A város egyházi földesurai a XVIII. században különös módon viselkedtek: a reformátusokat üldözték, az izraelitákat pedig befogadták és pártfogolták.4 A reformátusokat nemcsak a várból szorították ki (ahogy a szerző írja), hanem 1717- ben szabad vallásgyakorlatukat is megszüntették, aminek következtében sokan a környező református falvakba költöztek.5 A katolikusok létszámát és befolyását minden téren (így a céhekben és a városigazgatásban is) erősítették, de a keresztény lakosság egészét jobbágy módra szorongatták, aminek csúcspontja az volt, hogy Padányi Bíró Márton 1748-ban az urbárium bevezetésével az úrbéres jobbágyság szintjére szűkítette szabadságjogaikat. A nyakas városi polgárság válaszul megkezdte küzdelmét a szabad királyi városi rang elnyeréséért; a bécsi követjárások igen sokba kerültek, de semmi eredményt sem hoztak. A kötetből megtudjuk, hogy az ideiglenes, majd állandó letelepedéstől (1716) hosszú (mintegy két nemzedéknyi) idő telt el zsidó község megszervezéséig. Védlevél (Schutzbrief) hiányában a kutatás ma sem tudja, hogy pontosan mikor alakult meg a zsidó község. Hochmuth Ábrahám és nyomában Kun Lajos is úgy gondolta, hogy 1750 körül, de letelepedési engedélyek alapján Jakab Réka - helyesen - az 1760-as évek második felére teszi az alapítást (60.) A püspöki levéltárban őrzött letelepedési engedélyekből sikerült megállapítania a letelepedés körülményeit. A földesúr nevében a prefektus adta ki az engedélyeket, melyek a letelepedés mellett kereskedés vagy valamely mesterség folytatását is lehetővé tették. Az engedélyekért ekkoriban évente 5-10, az 1780-as években már csak 3-6 forint közötti védelmi pénzt (Schutzgeld, latinosán „protectionalis arenda”) kellett fizetni a családoknak. A káptalani városrészen élők hasonló nagyságú védelmi adót fizethettek. Itt az engedélyek kiadása előtt a reformkorban már az uradalmi ügyész írásbeli szakvéleményét is kikérték. A protekcionálist a zsidó község megalakulása után az elöljáróság vetette ki és szedette be az országos türelmi adó arányában. A XIX. század első felében a földesurak a zsidó község írásos véleményét is kikérték annak érdekében, hogy a városba csak megbízható, hasznos foglalkozást űző izraelita települhessen le. A távolabbról érkezőknek az elbocsátóhelyről kellett a szükséges hatósági 4 Padányi Biró Márton püspökre a megállapítás nem érvényes, mert ő az izraelitákat ismereteim szerint nem fogdta be, a birtokain élőket pedig áttéríteni törekedett, nem is sikertelenül. 5 THURY Etele: A veszprémi ref. egyház története. Bp., 1893. 23-30. 419 =-
