Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)
2020 / 3-4. szám
-s Forrásközlés =Acta Papensia xx (2020) 3-4- szám 1724-es megállapodásra, és ettől az évtől kezdve maradtak fenn az alább publikált egyháziadó-fizetési ívek is. Ezután, úgy tűnik, a helyzet rendeződött, mert a presbitériumi jegyzőkönyvben az 1725. évtől kezdve egyetlen szó nem esik elmaradt lelkészi vagy rektori jövedelmekkel kapcsolatos vitákról és egyenetlenségekről.4 Azt még megjegyzésre érdemesnek tartjuk, hogy bár az 1724-es megállapodás indoklásában nemcsak a lelkészek, hanem a rektor is szerepelt, az összes olyan adóív címében, melynek első oldala is megvan, kivétel nélkül csak a prédikátorok fizetéséről esik szó. Valószínűleg ennek különösebb jelentősége nincs, mert nem arról volt szó, hogy az összegyűjtött egyházi adó (collecta) lett volna egy az egyben a lelkészek (és esetleg a rektor) jövedelmeinek egyetlen fedezete. Erre elég se lett volna, hiszen a két lelkész fizetése együtt 300, a rektoréval együtt 400 forint, a számadások tanúbizonysága szerint azonban az utcai gyűjtésből befolyt jövedelem ritkán érte el a 200 forintot, és sohasem ment 270 forint fölé.5 A gyakorlat úgy hozta, hogy nem volt az egyes bevételi tételhez konkrét kiadási tételekhez rendelve, hanem az összes éves bevétel együtt fedezte az összes kiadási tételt. A bevételi oldalon szinte minden évben az egyházi adón kívül szerepel a perselybevétel (erszény, crumenalis perceptio), különféle végrendeleti hagyományok (pia legata), a kihelyezett tőkék kamatai (capitalisok interessel), bizonyos malomjövedelmek, valamint különféle iskolai bevételek (neutralisták és tógás deákok különféle gyűjtései: supplicatio, legatio). Ezekből sokszor összevontan, egy tételben fizették ki a két lelkészt, a rektort és a gyülekezet kántorát is.6 A pápai gyülekezet árvaságának idején, 1752-1783 között a lelkészek és rektor számára járó egyházi adó szedése szünetelt, mivel saját lelkészeik nem voltak, és a kollégium is csak erősen redukált formában, Adásztevelen működhetett. Mégis volt két esztendő, amelyből maradt fenn a korábbi egyháziadó-szedési ívekhez hasonló típusú forrás. 1757-ben - az irat kezdősorai szerint - a presbitérium nemcsak azért indított el önkéntes gyűjtést a pápai gyülekezet tagjai között, mert szükségesnek látta valahogy honorálni az adászteveli és a kéttornyúlaki református lelkész szolgálatait, akikhez imaházuk bezárása után istentiszteletre jártak, hanem azért is, mert már hatodik éve ilyen gyűjtést nem 4 TÓTH 1941.153. 5 Az 1726-1752 közti számadások a következő helyeken olvashatók: PREII. sz. presb. jkv. 35, 47. 53. 56, 59, 64,76, 80, 83, 86, 92, 97,102, 104,107,121, 126, 131, 134,136, 139,141,143. 6 Uo. 57, 64, 76, 8o, 97,102, 105,122,126, 131,134,136, 139, 141, 143. 243
