Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)
2020 / 3-4. szám
-s MŰHELY s-Acta Papensia XX (2020) 3-4. SZÁM szeretném, ha hangom áthallatszanék a Dunán és Erdély hegyein s elvinné fájdalmas testvéri üdvözletünket és meleg érzéseinket mindazon kálvinista véreinkhez, akik szintén a legmelegebb rokonszenvvel és részvéttel, ugyanazon kibeszélhetetlen fájdalom súlya alatt járnak kelnek a világon, mint mi.”46 Ennek köszönhetően a következő évben hozott egyik egyházmegyei közgyűlési határozat még mélyebb értelmű hangot ütött meg azzal, hogy részvéttávirat megküldését határozták el. Ez ugyanis jelezte, hogy tisztában vannak a határokon belül maradók azzal az iszonyatos fájdalommal, gyásszal, amit a határokon kívül maradiaknak meg kellett élniük. Elveszítették az országot, amihez tartoztak, elveszítették az egyházi közösséget, elveszítették az anyanyelv használatának teljes szabadságát. Éppen ezért a tatai egyházmegye 1921-ben úgy döntött, hogy „az egész országunkra zúdult rettenetes csapásban a szívünkről erőhatalommal elszakított testvéreinkkel együtt érez és szenved és hozzájuk különösen az egyházkerületünk testéről leszakadt komáromi, barsi, drégelypalánki egyházmegyéhez részvéttáviratot intéz”.47 Az eddigi pozitív érzéseken túl az is bizalomra adhatott okot, hogy voltak jelei a lelki megerősödésnek. Ahogyan a protestáns világgyűlések kapcsán megemlítette a cikk írója: „Igen, a lélek emelkedőben van. (...) Ha megragadjuk ezt a lelket, akkor eszközei leszünk annak, ami azt jelenti, hogy a világ újjáépítésében s közelebbről teljes hazánk újjáépítésében nekünk nagy szerepünk lett”.48 Ennek a reménységnek adott hangot Czeglédy Sándor esperes is, amikor kijelentette: „Döngetést hallok református egyházunk kapuján: Keljetek fel és amint kovászai voltatok évszázadokon át a magyarság életének, legyetek kovászai annak az új életnek is, amely romok között, de nem reménytelenül pezsdül annak a csonka Magyarországnak határain”.49 Ebből a reménységből következik az is, hogy megújulás emberi szinten nem képzelhető el. Csak azzal a Krisztussal együtt, aki meghalt és feltámadt értünk. Azzal a Krisztussal együtt, akit a református egyház megváltóként imád. Emiatt lehetett reménység a fájdalom érzete mellett. Ahogyan a tatai egyházmegye közgyűlésén elhangzott: „Az én lelkem, mely egyébként fájdalmas érzékenységgel reagált a múlt hónapok során minden nemzetünket ért csapásra, teljességgel nem reménytelen”. Hiába 46 TATAI 1920. 764-765. 47 TATAI 1921. 806. 48 DPL i92od. 16. 49 TATAI 1920. 765. 223 3-
