Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)
2020 / 1-2. szám
-= Szemle =Acta Papensia xx (2020) 1-2. szám tanúskodnak a források a korabeli családfői tekintély megfellebbezhetetlenségéről, de szakításhoz vezető házastársi konfliktusról is. A gyermekek helyzetéről, családbeli megítéléséről a rájuk hagyott örökség árulkodik. Esetenként megtudható a gyermekek nemén túl nevük is, különösen, ha több házasságból származtak, hisz ez az öröklés rendje szempontjából fontos volt. A nevek esetében a szerző felhívja a figyelmet a gyakori becéző formákra, ami bensőségesebb kapcsolatra utal. A gyermekek, különösen az árvák jövőjéről való gondoskodás szigorú elvárás volt a korabeli családokban. Sok esetben a vér szerinti gyermek és a mostohagyermek között sem tesznek különbséget, de még a családot elhagyókat sem zárták ki minden esetben az örökségből. Rendkívül figyelemre méltó, hogy a végrendelkezők a még meg nem született magzatot élőlénynek tekintették, várták és vele az örökségben is számoltak! Előfordult olyan eset, amikor az örökhagyó a gyermekek mellett az unokákra is hagyott örökséget, sőt, még a keresztgyermekekről sem feledkezett meg. A család kapcsolati rendszerének tágabb körét jelentette a rokonság, amelyre vonatkozóan a vagyon felosztásával harmadik helyen a rokonok is említtetnek mint örökösök (nőtlen vagy hajadon, valamint özvegy, gyermektelen örökhagyónál), mint kisebb hagyomány (pl. ruhanemű, ékszer, fegyver) részesei, a tényleges örökös halálával mint oldalági utóörökösök. A konfliktusok elkerülése érdekében az örökhagyók gyakran apró részletességgel rendelkeztek javaikról, még házuk elővételi jogáról is, amivel elejét vették az ingatlan idegen kézre kerülésének. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a rokonsági fok megjelölése nem mindig következetes, ámde az esetek döntő többségében a közeli hozzátartozókat jelenti. A rokonokon túl az örökhagyók a városon belül nem rokoni kapcsolatokkal is rendelkeztek, amelyek közül legközelebbi a szomszédság, ami talán a legközvetlenebbnek mondható. Mellettük tanúkként ügyfelek és a céhbeli társak is megtalálhatók. Ennél szélesebb körű kapcsolatok megállapítása adatok hiányában nem volt lehetséges. Figyelmet érdemlő, hogy a végrendelkezők fontosnak tartották a szegényekről való gondoskodást. Az irgalmasság, a jó cselekedetek a kor közgondolkodását jellemezték, a végrendelkezőket pedig gyakran előforduló, jelentős értékű, kegyes hagyományokra (pénz, ruhanemű, élelem, kintlévőség) serkentették. A megadományozottak között a város szegényei (pl. a Magyar Ispita lakói) és a rendszeresen megjelenő koldusok egyaránt előfordultak, de az egyéb elesettek megsegítésére az egyházakon, templompénztárakon keresztül is volt lehetőség. A végrendeletek rámutatnak, hogy különleges kapcsolat létezett a városban élő katonaság és a polgári lakosság között. Külön érdekes színfolt a végrendeletek együttesében a nemesek és a városban élő idegenek végrendelkezési gyakorlata, amelyben a különböző társadalmi csoportok joggyakorlatára és ezek egymásra hatására jellemző vonásokat fedezett fel a Szerző. Különösen nagyszámú adatot őriznek a végrendeletek a kereskedelmi kapcsolatokra 200
