Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)

2020 / 1-2. szám

-= Szemle =­Acta Papensia xx (2020) 1-2. szám fejjel lehet vállalni. Egyes csoportjaik az Isten országának gyors, még az ő éle­tükben bekövetkező eljövetelében reménykedtek. Bizonyára őket nevezte Luther egyik asztali beszédében „rajongó szamarak­nak”. A radikálisok között voltak pacifisták — mint a frízek közt hódító men­­nonita irányzat követői vagy az olaszországi keresztelők — és voltak harciasak, akik nemcsak a tized megfizetését tagadták meg, hanem fegyvert is ragadtak, mint a münsteri keresztelő közösség tagjai, akik 1534-35-ben az egész város irányítását megszerezték. A reformáció felemelte a nőket spirituális és egyéb tekintetben is. Luther nagyon fontosnak tartotta a lánygyermekek betűvetésre oktatását. A papi há­zasság engedélyezésével a nőknek a gyülekezetben betöltött szerepe is felérté­kelte. Amikor Luther végrendeletében a kor szokásával ellentétben nem gyer­mekeit, hanem feleségét nevezte meg örökösének, nemcsak Bora Katalin, ha­nem az egész női nem iránti nagyrabecsülésének adta tanújelét. A „Nők nélkül nem lenne reformáció!” című fejezetből számos érdekes ada­lékot tudunk meg olyan nőkről, akik hitvalló keresztyénként maguk is szolgál­tak gyülekezetekben, és írásaikkal is hozzájárultak az új vallás elterjedéséhez. Argula von Grumbach, az első női röpiratszerző levelekben vitázott az akkor katolikus kézben levő ingolstadti egyetemmel a Szentírás elemzésének kérdé­seiről. Caritas Pirckheimer nem a reformáció szószólójaként lépett fel, hanem éppen ellenkezőleg. A reformátorok egy része, elsősorban Luther a rendek fel­oszlatását tartotta helyesnek, nagyon sok szerzetes és apáca keresett magának helyet az egyházon kívüli életben. Caritas Pirckheimer írásaiban a nürnbergi Klára zárda apátnőj eként kolostora fennmaradásáért harcolt, ez sikerült is neki. Katharina Zell nem elégedett meg a lelkészfeleség hagyományos szerepével, magát Kirchenmutterként [egyházanyaként] definiálva prédikált is a strass­­burgi székesegyházban. A reformáció egyik ellentmondása, hogy bár alapvetően városi jelenségnek indult, mégis a paraszti lakosságra volt nagy, buzdító hatással. Csak a korai újkor mintegy 30 ezres lélekszámú nagyvárosaiban - Wittenbergben, Zürich­ben, Genfben - volt meg az írástudó polgároknak és teológusoknak az a tö­mege, amely megteremtette a könyvpiacot és ezzel a nyilvános eszmecsere le­hetőségét. A város vezetősége és a helyi prédikátorok viszonya döntő volt arra nézve, hogy melyik irányzat képviselői jutottak szóhoz és befolyáshoz. A városi értelmiségiek szava messzire hallatszott, így az „apokaliptikus költő”-é, Martin Schroté is, aki a „német nemzethez” fordul versében, hogy Is­tenben bízva vegye fel a harcot az Antikrisztus ellen. Az Antikrisztust ebben az összefüggésben a pápára értették. Luther korán felismerte a háborús ve­szélyt, írásaiban és prédikációiban mindig a béke mellett tett hitet és óvott a császár hatalma elleni fegyveres felkeléstől. Az 1524-25-ös parasztháború, melynek élére Thomas Müntzer prédikátor állt, jelszavaiban ennek ellenére-s 194 s-

Next

/
Thumbnails
Contents