Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)
2020 / 1-2. szám
•s Újraolvasó s-Acta Papensia XX (2020) 1-2. SZÁM monnaitól187, - van igen szép és érdekes oltalom levelük 1705-ből Bercsényi Imrétől188,1706-ból II. Rákóczy Ferencz fejedelemtől189, - van ugyan ez évekből Heister190 gútai commendánstól, Starenbergtől191, a mezei Hadak vezérétől és több Írott menlevelük a komáromi vár commendánsaitól, - a többek között egy 187 Homonnai Drugeth György 1659-1661 között volt felsőmagyarországi végvidéki és kerületi főkapitány. A XVII. század végéről Homonnai nevű fő- és alkapitányt nem ismerünk. PÁLFFY 1997. 273. 188 Helyesen: Gróf székesi Bercsényi Miklós (Bécs, 1665. szeptember 24. - Rodostó, 1725. november 6.) kuruc főgenerális, II. Rákóczi Ferenc közeli harcostársa és barátja, a Rákóczi-szabadságharc második embere. A nagyszombati egyetemen tanult, majd Esterházy Pál nádor oldalán kezdte katonai pályáját. 1685-ben Vágsellye kapitánya lett. 1686-ban Buda ostrománál kitüntette magát, ezredesi rangot kapott, majd Szeged vára és a hozzá tartozó véghelyek főkapitányává nevezték ki. I. Lipót 1687-ben apjával együtt grófi rangra emelte. Az 1690-es évektől fokozatosan szembefordult a lipóti abszolutizmussal. A Rákóczi-szabadságharc sikeres hadvezéreként magas pozóciókat töltött be. A bukás után Lengyelországba menekült, majd Rodostóban élt száműzetésben. Hamvait 1906-ban II. Rákóczi Ferenc újratemetése alkalmából hazahozták, és október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet székesegyházban helyezték végső nyugalomra. 189 Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. - Rodostó, 1735. április 8.) magyar főnemes, a Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) vezetője, erdélyi fejedelem, birodalmi herceg. Száműzetésben hunyt el, hamvait 1906-ban hazahozták, és október 29-én a kassai Szent Erzsébet székesegyházban helyezték végső nyugalomra. 190 Gróf Sigbert Heister (Kirchberg an der Raab, Stiria, 1646. augusztus 6. - Kirchberg an der Raab, 1718. február 22.) tábornagy, német-római császári hadvezér, 1692-től osztrák gróf. 1700 körül a Belső-ausztriai Haditanács elnöke, 1703-ban pedig az Udvari Haditanács alelnöke lett. 1704. január 22-én a magyarországi császári-királyi csapatok főparancsnokává nevezték ki, s ez alkalomból (január 30-án) tábornaggyá léphetett elő. 1704-ben két alkalommal is visszahódította a Dunántúlt, azután a Vág vidékére rendelték, ahol 1704. december 26-án Nagyszombatnál a Rákóczi személyes irányítása alatt álló kuruc fősereget is legyőzte, bár sikereit nem tudta kiaknázni. Kegyetlenségei miatt 1705 májusában az udvar visszahívta Magyarországról, s Ludwig Herbeville tábornagyot nevezte ki utódjává. 1708. március 30-án újra megbízást kapott a magyarországi főparancsnokságra. 1708. augusztus 3-án Trencsén mellett ismét legyőzte Rákóczi seregét, Érsekújvárt ellenben sikertelenül ostromolta. 1710 szeptemberében végleg visszarendelték, és helyét Pálffy János foglalhatta el. 1716-ban részt vett a török elleni hadjáratban, 1717-ben Győr parancsnokává nevezték ki. Savoyai herceg vezérlete alatt harcolt az 1717. évi délvidéki hadjáratban. Miután Rudolf fia az 1717. augusztus 22-i győztes belgrádi csatában elesett, a tábornagy kirchbergi kastélyába vonult vissza. A helyi templomban temették el. 191 Guido von Starhemberg gróf, teljes német nevén Guido Wald (Guidobald) Rüdiger Graf von Starhemberg (Graz, 1657. november 11. - Bécs, 1737. március 7.) osztrák főnemes, a Starhemberg család grófi ágának tagja, császári tábornagy, a Német Lovagrend tagja, a legsikeresebb osztrák hadvezérek egyike. I. József császár 1706. július 13-án tábornagyi (Feldmarschall) rangra emelte, és kinevezte magyarországi főparancsnokká azzal a feladattal, hogy Jean Rabutin tábornagy hadaival egyesülve, összpontosított támadással foglalja el a Felvidéket, hogy a kurucok ne veszélyeztessék Alsó-Ausztriát. 1707. április 7-én József császár - Rabutin mellőzésével - őt nevezte ki a magyarországi összes császári haderő főparancsnokává. A Morva és a Vág folyók közéből kiszorította a kurucokat, és a Vág-mentén elfoglalt várakra támaszkodva erődített vonalat szervezett (Komárom, Gúta, Galánta, Diószeg, Vágsellye, Sempte, Szered, Lipótvár, Csejte, Vágújhely, Beckó, Trencsén és Illává). Több állandó hidat is építtetett a Vágón. Elvonulása után azonban a kurucok ismét betörtek az ausztriai városokba, és szabad rablást folytattak.
