Acta Papensia 2020. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 20. évfolyam (Pápa, 2020)

2020 / 1-2. szám

s Kisebb közlemények s-Acta Papensia XX (2020) 1-2. SZÁM 1766-tól a köveskáli reformátusok lelkésze lett.41 Már köveskáli lelkész volt, amikor 1766-ban feleségül vette Kiskunhalason — a bizonyára korábban ott megismert — nemes Péter Juditot, néhai Péter Ferenc42 főbíró leányát. 1771-ben Péter Judit elhunyt és újra megnősülve Naszályi Máriát vette feleségül. Köveskálon 1783-ig volt lelkész, amikor is — II. József türelmi rendeletét követően — felkérték az akkor újjáalakuló pápai református egyházközség egyik lelkészének. Eőry János pápai kurátor erre így emlékezett: „... azon idő­közben a régi imádságos helyünk, ahol most fekszik az újonnan épült templom, kitisztíttatván, május hónapnak 11. napján Anni 1783. elkezdettük Pápán az isteni tiszteletet, első prédikátorunk lévén Tiszteletes Soldos János és Torkos Jakab43 urak és ugyan ő kegyelmek által vitettek végbe az első prédikációk is, az összegyűlt sokaságnak nagy örömével és vigasztalásával és senki minket megháborítani nem merészelt. ”44 1783-ban Zsoldos Jánost ideiglenes egyházkerületi jegyzővé is megválasz­tották, amely minőségében először ő prédikált a november 14-én felavatott aj­kai új református templomban.45 1783-ban kezdték építeni templomukat a pápai reformátusok is, amely ma Ótemplom néven ismert. Az épület elkészültéig „Pápán a templom elvétetvén a reformátusoktól, a buzgó lelkész [Zsoldos János] az irgalmas barátok klast­­roma melletti ház udvarán lévő pajtájában egy fa törzsről hirdette Isten igéjét, s ekkor meghűlvén megholt nagypénteken a Krisztus szolgája.”461784-ben te­hát meghalt, így lelkészi szolgálata Pápán rövid ideig tartott, a templom fel­szentelését pedig már nem érhette meg. Zsoldos Jánosnak első nejétől kettő, a másodiktól három gyermeke ismert, akik közül négy érte meg a felnőtt kort. Közülük Zsófia Sipos Sámuel refor­41 GULYÁS 1940. 8. 42 Péter Ferenc (1707 körül - Kiskunhalas, 1760. november 23.) Kiskunhalasi szenátor, 1751- 1760 között több alkalommal főbíró, bíró (1759), kerületi kapitány (1753). SZAKÁL-GYARMATI 2002. 217. 45 Torkos Jakab (Pápa, 1749. március 29. - Pápa, 1813. október 31.) református lelkész, püs­pök. Adásztevelen, majd Debrecenben és Franekerben tanult. 1782-ben szentelték fel. Lelkész Csöglén (1778-1783), Pápán (1783-1813); 1785-től pápai egyházmegyei alesperes, 1790-től esperes, 1794-1795-ben egyházkerületi főjegyző, 1795-től haláláig dunántúli református püspök. KÖB­­LÖS-KRÁNITZ 2018.1. 991. 44 Idézi: KÖVY1994. 406. 45 A prédikáció igéjét Pál apostol első leveléből választotta (íPt 2:17): „Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek.” 46 NAGY 1865. 458. 111

Next

/
Thumbnails
Contents