Acta Papensia 2019. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 19. évfolyam (Pápa, 2019)

2019 / 3-4. szám

-a Kisebb közlemények =Acta Papensia xix (2019) 3-4. szám

kellet tűzifát vinni délelőtt, egy hasábot, hogy valamelyest fűtés legyen. Volt olyan, hogy ez elfogyott, ilyenkor iskolai szünetet rendelt el az igazgató, aminek persze gyerekként nagyon örültünk. Sok volt a hiányzás a megfázások, torokgyík és egyebek miatt, volt olyan osztálytársam, aki meg is halt.

Az elemi iskola 6 osztályos volt, másképpen mondva 12 éves korig volt tankötelezettség. A 4. után lehetett felvételizni gimnáziumba. Minden unokatestvérem tovább tanult, jópáran voltak, így aztán nekem is természetes volt, hogy a középiskola következik. A református gimnázium impozáns épület volt, felirattal hirdette, hogy „Istennek, Hazának, Tudománynak”, gyönyörűség volt csak ránézni is. Jó híre volt, református családból jöttem, lelkész volt a családban, egyértelmű volt, hogy ott folytatom tanulmányaimat.

Megelőző felvételi beszélgetésen is részt vettem, főleg azt kérdezték, milyen a vallási és anyagi háttér. Egy évre 80 pengő volt a tandíj. Egy tisztviselő kezdő fizetése akkor havi 100-120 pengő volt, mindenki emlékszik, gondolom én, a „Havi 200 pengő fixszel az ember könnyen viccel” filmslágerre.

— Hogy érezte magát a gimnáziumban? Milyen volt a Pápai Református Gimnázium közössége?

— Amikor bekerültem a Református Kollégiumba, nagyon büszke voltam. Tudtam, hogy a reformáció kezdete (1531) óta áll fenn, hogy olyan híres tanárai voltak, mint a 42 gályarab egyike, Kocsi Csergő Bálint, hogy az egyik tanáráról, Bocsor Istvánról írták a Karthágói harangok című verset. Mint pápai, azt is tudtam, hogy Bocsor István professzor óráit nemcsak a diákok hallgatták átszellemültem de a pápai polgárok is megálltak a földszinti tanterem nyitott ablaka alatt. És a híres diákok! Petőfi, Jókai nevét már a beiratkozáskor ismertük.

Jó volt itt tanulni, életre neveltek bennünket. Itt volt például a kislegáció. Megtanult versekkel, dicséretekkel üdvözöltük a gyülekezeteket. Az összegyűjtött pénz nagy segítséget jelentett a diáknak, és mire teológus diák lett belőle, egészen hozzászokott beszélni egy templomnyi gyülekezet előtt, de azt is kitapasztalta, melyik gyülekezet milyen lélekkel fogadja a legátusokat. Megtanulhattuk a gyorsírást. Ennek nagy hasznát vettem teológus hallgatóként, és még később, püspöki titkárként. A nyelvtanulásban is segített az iskola: a teológus hallgatók közt forogva hamar nyilvánvaló lett számomra, hogy a régi ösztöndíjak elolvadásával (hadikölcsönök az I. világháború alatt) nem a holland nyelv tanulására kellene figyelmet fordítanom. Zongor Endre segítségével tanultam meg finnül. Később én is tanítottam egy fiatalabb diák-s 393 --