Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)

2018 / 1-2. szám

-= Szemle s-Acta Papensia xviii (2018) 1-2. SZÁM

irányát is meghatározta. 1952 végéig Debrecenben tanított tanársegédként, ekkor Szegedre helyezték, ahol a kollégák befogadták, az 1956-os forradalomban való részvétele miatt azonban a hatóságok koncepciós perbe fogták és elbocsátották. (Valójában annyit tett, hogy részt vett az október 25-i nagy tüntetésen, melyen a katonaság a sortüzet tömeg fölé lőtte, de véletlenül két tüntető meghalt. A perbefogást hamis tanúzással elkerülhette volna, de erre nem volt hajlandó.)

Ezután a fővárosba költözött, ahol általános iskolai tanárként, majd az Akadémia Kiadó lexikon-szerkesztőségében dolgozott, mígnem 1963-ban Ránki György igazgatóhelyettes jóvoltából a kutatásra specializált Történettudományi Intézetbe került, ahol tudományos karrierje kibontakozott. Kandidátusi (1968)1, majd akadémiai doktori (1980) fokozatot szerzett, 1987-ben választották akadémiai levelező, 1993-ban rendes taggá. 1982-ben Pécsett lett félállású egyetemi tanár, 1984-1992 között az egyetem rektora, 1996-2000 között a BTK megbízott dékánja. 2000-ben professor emeritus címet kapott.2 Hivatalosan 71 éves korában vonult nyugdíjba, azóta is folyamatosan publikál. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el.

A memoár műfaja lehetővé teszi, hogy a szerző barátjává, bizalmasává tegye az olvasót, beavassa életének fontos és kevésbé fontos eseményeibe, föltárja előtte saját példájával az emberi élet esendőségét. A szerző nem élt ezzel a lehetőséggel. Elbeszélése túlságosan intellektuális, távolságtartó, megszépítő jellegű. Indokolatlanul sok benne az elhallgatás. Elhallgatja ideológiai, politikai kötődéseit, amivel azt sugallja, hogy történészi karrierjében egyedül tudósi teljesítménye, tehetsége játszott szerepet. Meg sem említi, hogy 1951-1956 között MDP, 1969-től az MSZMP tagja volt. Csak a rendszerváltás táján olvasunk arról, hogy az MSZMP KB (1988) és a múltfeltáró munkabizottság tagja, majd az utódpárt, az MSZP egyik alapítója, 1990-ben parlamenti képviselője volt és néhány hónapig a parlamentben „ücsörgött” — ahogy maga írja.

Az MSZMP KB által kiküldött múltvizsgáló munkabizottság történész tagjaként a szerző Berend T. Ivánnal és Hajdú Tiborral együtt készített összefoglaló jelentést 1956 értékeléséről: hosszabb vita után a „népfelkelés” elnevezés mellett foglaltak állást, melyet Pozsgay Imre, a munkabizottság elnöke bejelentéséből ismert meg az ország. A máskor éleslátását hangsúlyozó memoáríró két gyenge indokot hoz fel állásfoglalása (ezúttal gyávasága)

1 Franciaország és a keleti biztonság, 1930-1936. Akadémiai Kiadó, Bp., 1969. A könyv a szerző szerint különösebb visszhang nélkül maradt: „a kötetet senki sem vette észre, Franciaország a kutyát sem érdekelte. Egyetlen utalással találkoztam, amely — természetesen — Magyarországgal állt kapcsolatban.” (124-125.)

1 A szerző azt írja, hogy nyugdíjazásakor megkapta az 5 évi honoráriummal együtt járó „professor emerita” címet (235.), ez azonban hibás elnevezés, a felsőoktatási törvényben is hibásan szerepel, mert a latin nyelv szabályai szerint csak professor emeritus létezik.

■* 194 =-