Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)

2018 / 1-2. szám

-= Szemle =Acta Papensia xviii (2018) 1-2. szám

igazolására: azért nem használta a „forradalom” kifejezést, mert azt nem tudta volna pontosan meghatározni; másodszor, mert ismételten „opportunista” volt, másokkal együtt úgy gondolta, hogy „a KB torkán a népfelkelést (talán) le lehet nyomni, a forradalmat azonban sokkal kevésbé.” (211.) Másik fontos — kevésbé szégyellni való — szereplése berlini küldetése: 1989. szeptember 13-án az MSZMP Intézőbizottságának tagjaként hivatalosan Ormos jelentette Kurt Hagernek a magyar-osztrák határnyitás megtörténtét, amelyet Kelet-Berlinben a szocializmus ügye elárulásának tekintettek.

Részletesen beszámol nyugati kutatóútjairól, de azt elhallgatja, hogy a Kádár-rendszerben a külföldi kutatóutakra kiküldött történészeknek nem csak az ösztöndíjas tevékenységről, az intézeti kutatóprogram végrehajtásáról kellett jelenteniük. Bár a szerző karrierje a szocializmusban bontakozott ki, könyvéből e korról, a kor viszonyairól, a párt szerepéről, kultúrpolitikájáról, a történészi pálya hétköznapjairól kevés ismeretet szerzünk. Jóllehet a szerző évtizedeket töltött el a Történettudományi Intézetben, az intézeti közösségről, légkörről, a vezetésről, pártalapszervezetről, a kutatási irányokról és eredményekről (a magáét kivéve) nem szól. így az intézmény történetének jobb megismeréséhez alig járult hozzá. Mint író, a kor tanúja, nagy lehetőséget hagyott ki. (Felteszem, hogy 50 év múlva az olvasó elejtett megjegyzéseit, rejtett utalásait meg sem érti.)

A memoárból bizonyos pontokon megismerjük a magyar felsőoktatás helyzetét. Világos képet kapunk arról, hogy a tudományos élet, az egyetemi rendszer sztálinizálása drasztikusan átalakította az intézményrendszert, kicserélte az oktatói állományt, megváltoztatta a tanterveket, színvonaltalanná tette az oktatást. Megtudjuk azt is, hogy Debrecenben Szabó István professzor közvetlen munkatársait (Borosy Andrást, Módy Györgyöt) 1950- ben koncepciós perbe fogták, bebörtönözték, pályájukat derékbe törték.3 A szerző (másokkal együtt) csekély szolidaritást mutatott a sorsuk iránt, csupán egy bírósági tárgyaláson vett részt. (Zárójeles megjegyzése Módy György 1956 utáni ügynökmúltjára nem igazán elegáns dolog, hiszen zsarolással szervezték be.) Annál is inkább, mert a szerző ezekben az években a túlélésre koncentrált, bevallottan „opportunista” volt. Magatartásában szerepet játszhatott, hogy politikai minősítése („polgári” származása) hátrányt jelentett az érvényesülésben (melyet megfelelő pártmunkával lehetett ellensúlyozni — erről szívesen olvastunk volna.)

3 Borosy András 2002-ben írt visszaemlékezése szerint Szabó Istvánhoz nem mertek hozzányúlni, ezért inkább tanítványait távolították el az egyetemről. „A kommunista vezetés úgy látta, hogy a kiváló tudós Szabó István eltávolítása az egyetemről nem lenne célszerű, hanem meg kell fosztani tansegédszemélyzetétől — mint állítólag Andics Erzsébet kifejezte magát — ’szét kell robbantani sleppjét’ és új, népi származású tansegédszemélyzettel kell körülvenni.” ERŐS Vilmos (szerk.): A harmadik út felé. Szabó István történész cikkekben és dokumentumokban. Bp., 2003. 279.

« 195 s-