Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)
2018 / 3-4. szám
Szemle *Acta Papensia xviii (2018) 3-4. szám semmisítésére alkalmas koncentrációs táborrá. (Megbízatásáról még közvetlen feletteseinek sem beszélhetett.) Az épületeket, barakkokat, a táborhoz tartozó hadiüzemeket, mezőgazdasági kísérleti állomást, majorságokat maguk a foglyok építették. Az eredeti koncentrációs tábor (Auschwitz 1.) az adminisztráció központja és a politikai foglyok őrzőhelye volt; a hatalmas Birkenau (Auschwitz 2.) fogadóállomás és megsemmisítőtábor volt, ahol a munkaképeseket különválasztották, a többieket megsemmisítették. A monowitzi (Auschwitz 3.) tábor volt termelés központja. 1943-ban már teljes üzemben, éjjel-nappal működött a birkenaui halálgyár, amelyben 1944-ben, a „magyar akció” idején 24 óránként 9000 embert gázosítottak el és égettek el. A tábor rendjének fenntartására, a tömeggyilkosságok végrehajtására, az elégetésre különleges zsidó osztagokat állítottak fel, amelynek tagjait egy-egy nagyobb akció után szintén megsemmisítették. Az összes elpusztított személy értékeit leltárba vették, raktározták és értékesítették, pénzüket svájci bankokban helyezték el. A megsemmisítési folyamat során keletkezett iratokat minden igazgatási szinten megsemmisítették, így Höss memoárja és feljegyzései a holokauszt-kutatás alapdokumentumaivá váltak. (A holokauszt-kutatás általában hallgat arról, hogy a zsidó barakkfelügyelők, osztagvezetők egyike-másika a túlélés érdekében kegyetlenségből az SS emberei előtt jelesre vizsgázott. Pedig ezen emberi történetek is részei a táborok történetének.) A katonaősökkel/hősökkel büszkélkedő Höss katonatisztként maradéktalanul teljesítette feladatát, ugyanakkor a feltétlen engedelmességet beosztottjaitól is megkövetelte. A parancsok kiadásakor éppúgy nem érzett bűntudatot, ahogy később, nürnbergi koronatanúként vagy Krakkóban vádlottként a kihallgatásokon. Kiválasztottként, az elitalakulat tagjaként megtanulta a keménységet, önfegyelmet, „odaadást, egészen az önfeladásig.” (248.) Memoárját abban a biztos tudatban írta, hogy halálra fogják ítélni; sorsával megbékélt, csak családja (felesége és 5 gyermeke) jövője aggasztotta. Hithű nemzetiszocialistaként az állam legfelsőbb vezetését (Hitlert, Himmlert) tartotta a fő felelősnek azért, mert „rendkívül hatásos propagandájával és mérhetetlen terrorjával engedelmességre bírta az egész népet, olyannyira, hogy az, kevés kivételtől eltekintve, kritikátlanul és akaratlanul követte az úton” (202), egészen a háború végéig, a rendszer bukásáig, mellyel az országot évtizedekre nyomorba taszították. Magát igazi katonának tartotta, aki legjobb tudása szerint, gondolkodás és a kételkedés látszata nélkül végrehajtja a kiadott parancsokat. Auschwitz parancsnokaként a tábori szabályzatra hivatkozva vállalta a 442
