Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)
2018 / 3-4. szám
-s Forrásközlés s-Acta Papensia xviii (2018) 3-4. SZÁM haszonbért soha, vagy nagyon ritkán fizetett. Ha pedig az öreganyám szóvá tette, mindig azt mondta: — Édes Lottim, minek fizessek, mikor az én részem úgyis a te gyerekeidé lesz. — Ugyanis a Lajos testvére agglegény volt. Ez ugyan nem következett be, de a haszonbér-követelés így el volt intézve. Pázmándy Karolina, amikor férjhez ment, a 24-ik életévében volt. Az ő korában ez érett kor volt a lányoknál. A férjjelöltje 30 éves, tehát 6 év volt a korkülönbség közöttük. Termetre nem egyeztek össze, mert Pázmándy Karolina magas termetű, sovány nő volt, Véghely Imre pedig alacsony férfiú. Mint ahogy említettem, előkelő és vagyonos családból származott. Ha nem is volt szép nő, de igen okos, képzett, szellemes, sőt, később nagyeszű nőnek tartották. Valószínűnek tartom, hogy más kérői is voltak, és hogy mégis Véghely Imrére esett a választása, annak az egyéni szimpátián kívül a szerelem lehetett az oka. Mert Pázmándy Karolina igen gyorsan 100%-os Véghelyné lett. Nézetem szerint a leánygyermeknél a legnehezebb lelki átalakulás az lehet, mikor felnő egy családi fészekben, megvan az apja, anyja, testvérei, magába szívja [a] családi élet elveit, szellemét, lelkét, és akkor azután elkövetkezik egy pillanat, mikor mindezeket elhagyja egy férfiúért. Más családba kerül, illetve egy más családban felnevelkedett férfival köti össze az életét, kinek a családjában egész más volt a levegő, mások az életelvek, mások az életideálok. Ha még egy társadalmi nívón levő családok gyermekei kerülnek is össze, mégis, ahány ház, annyi szokás, ami a társadalmi érintkezésben nem jön ki, sőt, az együttélés kezdeti stádiumában se, mert hiszen akkor még az egészet teljesen betölti a másiknak a lénye és viszont. De amikor — különösen az első gyermek után — már a mindennapi élet robotja is mutatkozik, széppé, kedvessé, kellemessé a családi fészket csak az asszony teheti. Ezt pedig zökkenő nélkül csak úgy tudja elérni, ha teljes egészében átérzi azt, hogy ő az ura felesége, a férjével alkot egy családot, és nem próbálja az ő elhagyott családjának az elveit, szokásait minden körülmények között — ha tetszik, ha nem — az új fészekre ráerőszakolni. A legszerencsésebb az a nő, aki [az] intelligencia olyan magas fokán áll, [hogy] kritikai szemmel tárgyilagosan meg tudja ítélni — hiszen az első gyermek után már tisztán láthat —, hogy melyik családnak a szokása, életelve, életideálja — mondhatnám morálja — a helyesebb, és az eredet vizsgálása nélkül az új kiscsaládnak mindegyikből a jókat teszi alapelvévé — természetesen oly módon, hogy abban a férje [is az] örömét lelje. Pázmándy Karolina ilyen nő volt. A legjobb viszonyban élt a férje szüleivel, rokonságával, sőt, mivel a ’ 344 s-
