Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)
2018 / 3-4. szám
-a Forrásközlés =Acta Papensia xviii (2018) 3-4. szám ilyet látni, azért később sem féltem sohasem. Sőt, Pesten az utcán, ha láttam ilyet, többször segítettem az ilyen szerencsétlenen. Adleréknál még több apróbb gyerek volt, de ezek nékem nem számítottak, mert hozzám kicsinyek voltak, így nem is emlékezem rájuk. A portás- és várnagylakás a földszinten volt. A két lakás asszonyai mindig veszekedős viszonyban voltak. De az nem zsenírozott bennünket, hogy mi, gyerekek mindig együtt játszottunk. Tavasszal-ősszel az udvaron, télen a lakásban. A lakás a mi lakásunk volt. Különösen Flóri volt nagymester a gyerekjátékok megszervezésében. Volt sparherdje, sok edénye, sütöttek-főztek, és nékünk, fiúgyerekeknek [kellett] azt a sok disznóságot megenni, amit ők az Adler Gizivel, Válent Ilonával össze kotyvasztottak. A kis tűzhelybe begyújtottak, lisztet, cukrot, zsírt, vajat, stb. szereztek és ment nagyba[n] a főzés. Amikor pedig anyámék bálba mentek, ő is bált rendezett: felnyitotta anyám almáriomjait és beszervezve a portás és várnagy gyerekeit is felöltöztette öreganyáink és anyám régi báli ruháiban és kosztümjeibe az egész társaságot. Mi, fiúk később untuk a dolgot, de a lánygyerekeknek a bálrendezés igen kedves mulatságuk volt. Sokszor már előre készültek rá. Az „Ariston” verkli ilyenkor mindig üzembe [n] volt. A francia vagy német lányaink aszerint, hogy melyik volt, ők is szerették ezt a játékot. Nékünk a portás állt közelebb a szívünkhöz. De azt hiszem, értékesebb ember is volt a Válint, mint az Adler feltétlenül, mert hiszen sokszor hallottam, hogy édesapám a sok gyereke miatt nem engedte a folyton részegeskedő, és botrányt csináló várnagyot nyugdíjazni. Az apám utóda, Kolossváry68 azután az első részegsége után elcsapta, tekintet nélkül a családjára. A kapu alatti sötét portásszoba is, és a portáslakás is kedves tartózkodási helyem volt. A portásszobában hosszúszárú pipája mellett sok hátborzongató rablóhistóriát mesélt el az öreg Válint. A lakásán pedig flótázott nekünk gyerekeknek, amit mindig nagy áhítattal hallgattunk. Amikor Válint fiú kikerült a házból, akkor az udvari szobájukban kosztos diákokat tartottak, emiatt is sokat tartózkodtam ott. De hadd mondjam el a Válintra igen jellemző kis történetet. Volt Veszprémben egy „Weiss csengős” nevű kis alacsony öreg zsidó. Amikor már beszerelt minden házba csengőt (nálunk Almádiba [n] is ő szerelte), valószínűnek tartom, hogy bekefélte69 a vármegyét és apámat, és készített egy 68 Kolossváry József 1897. május 29-től 1904. január 4-ig volt Veszprém megye első alispánja. Vö. HUD11995. 59. 69 Értsd: rávette 291 s-
