Acta Papensia 2018. - A Pápai Református Gyűjtemények Közleményei 18. évfolyam (Pápa, 2018)

2018 / 1-2. szám

-= Kisebb Közlemények s-Acta Papensia xvih (2018) 1-2. SZÁM

a házasságkötésekben, ami új jogviszonnyal a férj hatalmát jelentette. A házasság felbontására vonatkozóan a néprajzi anyagban kevés adat található, viszont a rá vonatkozó jog létezett. Jogilag szabályozták a vagyont, a közös szerzeményt, a hitbért vagy móringot. Gelencsér József gazdag adatokkal illusztrálva vezeti végig az olvasót a házasságszerzés, a leánykérés, a mátkaság, a házasságkötés előkészítése, a házasságkötés, a lakodalom témakörökön, rámutatva, hogy ebből a rendkívül gazdag szokásegyüttesből korábbi jogi vagy szokásjogi jelentőségű cselekmények tárháza bontható ki. A házasságkötés, lakodalom nem csupán dramatikus játék, hanem több szakaszból álló jogi eljárás is volt egyszerre.

A következő témakör a halál, a jogalanyiság megszűnte, a holttá nyilvánítás, a kegyeleti jogok, a gyász, a temetés és ennek rendje. A halál közlésének is megvoltak a jogi aktusai, az özvegységnek ugyancsak. A Szerző külön foglalkozik az öngyilkossággal és annak megítélésével. Öngyilkosságra nem egy esetben maga a közösség erkölcsi normarendszere kényszerítette a megesett lányokat. Nehéz helyzetüket, társadalmi megítélésüket, a házasságon kívül született gyermekek jogállását (természetes apától tartás követelése) külön vizsgálja, ezzel együtt a magzatelhajtásról alkotott közösségi véleményt, valamint a jog rendelkezését.

Külön területe a családjognak az árvaság. Az árvasággal sok néprajzi leírás, elemzés foglalkozik, ezzel együtt a gyám szerepével, amelynek szigorú jogi szabályozás adott alapot. Az örökbefogadás, a ráíratás, az odavett rokon, a szülők, öregek eltartása tematika zárja a fejezetet. A néprajz a vérségi, a lelki rokonság és a műrokonság fogalmával jellemez bizonyos kapcsolatokat. Mellettük létezett a jogi rokonság, ami örökössé fogadással született meg és amelyről a társadalomnéprajzi vizsgálatokban sem szabad elfeledkezni. Az öreg szülők, rokonok gondozása, eltartása jogilag szabályozott volt ugyan, ámde Sárkeresztesen a közösségi normarendszer és szankcionálás, a társadalmi ellenőrzés és az egyházfegyelem egyaránt szükségtelenné tették a jog alkalmazását.

A monográfia legterjedelmesebb része a negyedik fejezet, 32 alfejezettel, amely a magánjog részterületeit veszi sorra. A dologi jogon belül tárgyalja a tulajdonjogot. Tisztázza a dologi (zárt) és a kötelmi (nyílt) jog közötti különbséget, továbbá a vagyon tartalmát, fajtáit (ingó, ingatlan), valamint a birtokét. Elméleti szinten határozza meg a tulajdont és fajtáit, a tulajdonos jogait, amelyeknek gyakorlati megvalósulását a néprajz is vizsgálja. Nem lehet elsiklani afölött, hogy Sárkeresztesen — más helységhez hasonlóan — a lakosok a tulajdont és a birtokot nem különítették el, amire nagyszámú példa szolgál. Az öröklött vagyont nagy becsben tartották, gyarapítását kötelezőnek érezték. Viszont a közös tulajdontól

he 167 s-